2017. október 16., hétfő

Káosz táncol körülöttem

Somehow beértem a dolgaim, és végre volt egy kellemes hajnalom leülni írni - vagy legalább három. Rövid, és valami nagyon új. Shion/Nezumi, No.6, domesticvagymi, a vásárlás sötét rejtelmei és újra-ismerkedés valami vaporwave káosz megszállásának köszönhetően.



A zene: https://www.youtube.com/watch?v=yiy4Qufl2Dk (a dal egy sora zárja a novellát - macaronos tea a megtalálónak :D)


***


Huszonhárom éves.
Fekete haja van, és állítólag szép szemei.
Egyenes, kimért léptekkel halad a fotocellás ajtó felé.
Az ajtó üvegből van.
Az üveg koszos.
Talán észreveszi, talán nem érdekli.
Valószínűleg végigfutnak szemei a koszos üvegajtón.
Tényleg szépek a szemei.
A padlóra lép.
A padló kőből van.
A kő hideg és kopott.
Sárgásfehéren fénylik a neoncsövek alatt.
A neoncsövek legalább három méter magasságából lógnak le, amolyan háttérjelenségként.
Beborítja a haját a természetellenes fény.
Fekete.
A fénycsíkok fehérek.
Kontraszt.
Nezumi.
És csak az egyik füléből veszi ki a fülhallgatót.
Punk-rock.
Ha már zene: plázaslágerek.
Valamelyik nyáron biztos népszerűek voltak.
Senki nem emlékszik rájuk.
Rossz a hangminőség.
Akadozik.
A pénztárgépek pittyegése ütemesen koppan a sláger ütemei közé.
Eladót várnak az élelmiszerosztályra.
Hangos.
Hangosabb, mint a zene.
A zenét nem állítják le.
Még csak nem is halkul el.
Zaj csendül a zajra.

Sétál a sorok között.
Zsúfoltak.
Koppannak a léptei a padlón.
Hozzáad a zajhoz.
Mindenki hozzáad valamit.
Unja.
Nem tudja, miért jött.
Eddig tudta.
Valószínűleg elfelejtette.
A káosz elmossa a gondolatokat.
Sokan vannak.
A sor végén áll egy fiú.
Ismerős az alakja.
Fehér haja van.
Nem éri el a felső polcot.
Müzlik.
Kartondobozban.
Elhalad mellette.
Megáll.
Talán megsajnálja.
Leveszi a felső polcról a dobozt.
Lábujjhegyre áll.
A srác „köszi”-t tátog.
Felcsillan a szeme.
Ismerősek az ajkai.
A távolság köztük jóval kisebb, mint amilyennek illene lennie.
Emlékszik a nevére.
Nem akar.
Emlékszik arra, amit elkövetett.
A hibáira.
A hibáikra.
Még tovább csökkenti a köztük lévő távolságot.
Három, kettő, egy, nulla.

Mindig ugyanazokat a hibákat követjük el? 


***

*Szokásos kommentkunyi helye, mert érdekel, hogy mit gondoltok erről az új stílusról (nem fogok rá véglegesen áttérni, inkább valami ritka próbálkozásnak tudom be)*

6 megjegyzés:

  1. Még. Még! MÉÉÉG!
    Nagyon tetszett. Nem tudok mit hozzáfűzni, imádom. :D *---*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm <33
      Elgondolkozok valami hasonló agymenésen, mert az élet megdobott egy újabb hasonló zeneanyaggal :D

      Törlés
  2. Jesszusom, ez zseniális lett! Olyan egyszerű de nagyszerű, pont illik erre a párosra, és a vége...! Imádom amikor Shizumit írsz, mintha akkor kiszabadulna egy részed amit mélyen eltemettél magadba 😃

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm <3
      Ön- és közveszélyesen kegyetlen dolgokat hoz ki belőlem a páros, főleg ami az angstot illeti, bár ezt magamnak sose mertem bevallani - te megtetted, és hozzám vágtad a valóságot :D
      Biztos, hogy van benne valami, mert a legtöbb Shizumi novellámat már-már túl személyesnek érzem :D

      Törlés