2019. január 6., vasárnap

Végszó



Haha...Te is azt hitted, hogy bezárom a blogot. De nem szabadultok ilyen könnyen tőlem! Ez csak egy új novella. Újévújén, itt a tökéletes alkalom a hónapokkal ezelőtt ígért változások méltó bemutatására. Ez az első darabja a megújulásnak.
Nem mellesleg, de az izgalomtól majd' megfeledkezve róla, boldog új évet kívánok! <3


A repülő lezuhan. Ez a novella életed utolsó perceiből származik. Minden gondolatod, félelmed megszemélyesül. Jó utat!

Zene, mert régen kínoztalak benneteket a behatárolhatatlan zenei ízlésemmel: https://www.youtube.com/watch?v=UMhfJS8HBKM

***


A gép sokezer kilométer magasságában, a felhők fölött repült. Aztán már nem repült. Zuhant. Zuhant, és magával rántotta az életüket. Zuhant, és mintha a zuhanásával keletkezett hosszúkás légáramba rántotta volna az időt. Percekre zsugorította az órákat, éveket, és létrehozott egy ritka, nem kevésbé látványos véget. Mindez az emberi agy számára éppen felfogható eseménysor, tehát az utas pontosan tudatában van halálának. Halálfélelmének.
Egy repülőgépkatasztrófában találni magad olyan, mint megírni a végrendeleted a hirtelen percekké lett éveid alatt. Megírni, majd megtartani magadnak, mert úgysem érdekel senkit. Tehát tökéletesen értelmetlen, és csupán az élethez való kétségbeesett ragaszkodást fejezi ki.
Százötvenhárom ember, százötvenhárom élet, százötvenhárom sors, százötvenhárom halál. Mindenkinek van mit sajnálnia, mibe kapaszkodnia. Elkéstek. Lemaradtak az életükről.
Egy esküvő. Egy nyaralás. Egy évek óta nem látott barát. Üzleti út. Új otthon reménye. A magányból való menekülés. A siker keresése. A fontosság érzése. Szabadulás a megszokottból. Csupa olyan dolog, amelyek a halál pillanatában feleslegessé válnak. Mindennek átveszi a helyét a félelem, a legnagyobb úr – még a halálnál is nagyobb.
Talán három perc maradt, talán már csak kettő. Lényegtelen. A végét úgysem lehet megváltoztatni.
Családanya. Üzletember. Megcsalt férj. Magányos fiatal lány. Katona. Orvos. Újságíró. Férfiak és nők, akiknek ebben a pillanatban vették el életük értelmét. Az újságíró kivétel. Ő pont azt kereste, amije a többieknek megvolt. És ha a többiektől a halál ezt elveszi, akkor neki a halál fogja megadni a választ.
A hangosbemondón bejelentkezik a félelem, a láthatatlan harmadik pilóta. Hidegvérrel üdvözli az utasokat, hangja visszhangzik a fejekben egyre erősebben és erősebben. Zajjá növekszik. Elviselhetetlenné. Az újságíró gondolatait üresen mossák ezek a szavak, rá nem lehet hatni. Csöndben vár. Vár, vár és vár. Számára óráknak tűnnek a zsugorodó perctöredékek.
Utolsó perc. A remény lelassítja az időt, megnyújtja a másodpercekké csökkent időt. Ez nem veled történik. Nem te vagy az események résztvevője. De, te vagy. Túl fogod élni. Miért ne élhetnéd túl? Csak egy rémálom. Mindjárt felébredsz. Már hallod is az ébresztő csörgését – a halál majd felébreszt. A remény nem mindenható. Nem tesz hozzá az időhöz, tudja, hogy amit megnyújtott, véges. Hosszabb lett, de nem több.
A halál végtelenít. Ez az ő feladata. Az övé az utolsó szó. Hirtelen a nyugtalan, nyüzsgő, félelemszaggal átjárt szűk tér elcsöndesedik. Már kivétel nélkül érződik, hogy ez egy szándék. Nem véletlen, valamiért történik. Valami az életükben nem engedte meg a folytatást. Lecke. Nagy ára van.
A gép a hegyeknek ütközik. Az ütközés megrázza a gépet. A zaj, mint egy zene, a halál zenéje, kúszik a fülekbe. Ez az utolsó.
Összeszorítja szemeit. Érzi, amint feje a szék támlájának ütközik. Karja beszorul két hatalmasabb akármi közé. Nem érez fájdalmat. Kinyitja szemeit. Gondolatban lassan felegyenesedik. Inge gyűrött és összepiszkolódott, tarkóján lüktető fájdalom és forróság jelzi a keletkezett sebet. Haja összeragad a vértől. Körülnéz. Lángok. Romok a közelben, hegyek a távolban. Holtak. Csomagok kiborulva – kiborult, megszakadt életek. Ő az utolsó.
Rosszabb, mint a félelem. A remény. A halál. A tudat az ő végzete.
A tudat, hogy soha nem élt, és most meg fog halni, és ezáltal semmi nem változik.
Képtelen változni.
Kiszakadni.
Jobbá válni.
Ő nem vesztes. Nem volt mit veszítenie. Nem is nyertes. Semmit nem nyerhetett volna, ha nem veszít.
A táskája után nyúlna, de már nem él.
A tökéletes cikk: „Értékelhetted volna!”
Már soha nem fogja megírni.
A gép lángoló roncsai izzva készülnek beteljesíteni utolsó lépésüket.
A sztoikus nyugalommal szemlélődő hegyeket robbanás rázza meg.


***

Véleményt most még szívesebben fogadok a szokásosnál, így, hogy kipróbáltam valami újat.

4 megjegyzés:

  1. Szia!! Nagyon bejön ez a történet, bár egy kicsit morbid volt...sok sikert kívánok az új dolgokhoz. Puszi. 😊

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Örülök neki, hogy tetszik, és ahogy elfigyelem, sikerült elérnem a morbid hatást. Köszönöm, igyekszem minél gyakrabban hozni majd őket :)

      Törlés
  2. Szia,

    Eszter, ez nagyon tömény és egyszerre durva volt. Teljesen áttudtam élni a szituációt és könnybe lábad a szemem. Ügyesen érzékeltetted azt, hogy milyenek az utolsó percek. Brr... de ha nem durva ezt mondani, akkor csak így tovább. :)

    Várom a következő bejegyézseket.
    Egy lelkes olvasód:
    B

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia <3
      Most eskü megkönnyeztem ezt a kommentet. Nagyon sokat jelent, hogy Neked, aki régi olvasóm, tetszett az első darabja az újonnan írt novelláimnak. Köszönöm!

      Törlés