2017. március 15., szerda

Steps



Yuri!!! on ICE táncnovella.
Elég bizonytalanul, de hurt-comfort. Főleg hurt. Kevesebb comfort.
A sztoriról röviden: Viktor és Yuri a lakásuk nappalijában egy X Ambassadors lemezre táncolnak, utána csillagokat néznek. Előtte kishíján belefojtják magukat saját bizonytalanságukba.



A novellában szereplő tánc ez a videó alapján íródott, így szerepel a történetben. Javaslom, hogy lessétek meg, mert nagyon megragadja az embert, plusz a fiúk kapcsolatát szerintem tökéletesen tükrözi.

Talán a songficek közé is besorolhatom, a benne szereplő két dal az Unsteady és a Not Easy. Az "I lost my heart in your living room"-hangulat viszont most is jelen van.

Zeneajánlás: a dal, ami a tánchoz tartozik és már linkeltem pár sorral fentebb (https://www.youtube.com/watch?v=GsVXnCGij5o)


***

A tizenötödik emelet csöndes, szomszédmentes. A folyosó lámpája hónapokkal ezelőtt kiégett, még nem volt idő kicserélni. Nyugtalanítóan kúszik be a sötét, ahogy leszáll az este. Viktor megszeppenten pislog, várja, hogy szeme megszokja a fény teljes hiányát. A legmesszebbi ajtóhoz botorkál, ott laknak, idegesen matat a kulccsal – a hárompercnyi szenvedést hosszú óráknak érzi, minden apró mozdulatát az utolsónak gondolja.
Mikor belép az előszobába, azonnal felkattintja a villanyt, fürdik a világosságban. A falra akasztott tükörből nyúzott, fáradt tekintetű, csapzott hajú képmása néz vissza rá. Elborzad mindezt látva, magára erőltet egy hamis mosolyt.
- Helló – Yuri a nappaliból kikiáltva köszönti, kijön hozzá, gyors, bíztató ölelést ad neki – Van egy apró meglepetésem – szinte suttogva mondja szavakat, lágyan, finoman, majd elengedi barátját. A kabátja nyirkos, hideg, kellemetlen, ahogy hozzáér, megdörzsöli másodpercek alatt áthűlt karját.
- Ma is ezt esszük. Nem baj, ugye? – A férfi kezébe ad két illatozó tartalmú szatyrot. Hot-dog a korcsolyapálya melletti büféből. – Más már nem volt nyitva. – Hangjában bűnbánó lemondás keveredik említésnyi aggodalommal.
Yuri egy mozdulattal a konyhaasztalra csúsztatja vacsorájukat, lesegíti a megilletődött Viktorról kabátját.
- Dehogy – ajkai tátogják a szavakat, de nem szólal meg igazán.
A mozdulat megakad, ahogy elkapja a türkiz tekintetet, hatalmába keríti a varázslat, összefűzi ujjaikat, leheletnyi csókot fúj gyűrűjére, figyeli, amint az ékszer csillogása elhomályosul, bepárásodik.

A konyhában halk háttérzajként duruzsol a tévé esti híradója. Yuri háttal ül a képernyőnek, végtelen elvarázsoltsággal majszolja a kihűlt hot-dogot, arcán derült mosoly. Lábát az asztal alatt összetámasztja a Viktoréval, úgy tesz, mintha észre sem venné a férfi szemei alatt húzódó sötét karikákat. Nem szólalnak meg, ritka köztük ez a csönd. Nyomasztó, nyugtalanító érzést vált ki belőle, szinte érzi a mellkasához érintett tőr fagyos fémét, a torkára lágyan fogó, fojtogató ujjak nyomását. Viktor éppenhogy turkálja az ételt, ami szintén nem rá jellemző.
A ketchup tubusáért egyszerre nyúlnak, ujjaik összeérnek egy pillanatra, ez éppen elég ahhoz, hogy kizökkenjenek a lassan vánszorgó percek folyamából. Zavartan néznek össze, Viktor megremeg, Yuri végigsimít kézfején.
- Pihenned kellene. Nem szabad tönkretenned magad – Yuri őszinte fájdalommal fürkészi barátja arcát. Felkel a székéről és hátulról átöleli a férfit. Állát feje búbján támasztja meg, átkarolja, egy dalt dúdol a fülébe.
- Mi is az a meglepetés? – Viktor új erőre kapva, élénken vált témát. Talán nem akar kényes területekre evezni, talán valóban jobban érdekli ezutóbbi. Fogalma nincs róla, mire készül Yuri, gondolatai között közepesen beteges furcsaságok cikáznak végig, befészkelik oda magukat.
Igyekszik elfedni előbukkanó nevetését, kibontja magát a férfi karjaiból, összeszedi az asztalon lévő tányérokat. A konyhaszekrényhez lépdel, óvatos mozdulattal a mosogatógépbe pakolja őket. Mikor végez, várakozva áll meg Yuri előtt – úgy másfél fejjel magasabb nála, lefelé kell néznie. Hogyan váltott át a hamiskás mosoly valódi örömre? Nem tudja, de hazajövetele óta most elönti az érzés, hogy minden rendben van.
Kíváncsian követi kedvesét a nappaliba, lábujjait örömmel fúrja a puha szőnyegbe.
Pár perc alatt vegyes érzelmek kavargó bizonytalansága ingatja meg. Félhomály, csend, és Yuri komoly tekintete. Szája elé kapja kezét, lehunyja szemeit. Nem akarja még egyszer hallani, túl jól ismeri, mi következne. Nem lesz hajlandó végignézni újból azt, amit már eljátszottak. Elvékonyodott hangon szólal meg, amint Yuri bejön a szobába és matatni kezd valamivel.
- Figyelj, én teljesen megértem, ha – kezdi hadarva, szemei még mindig csukva, kerüli az esetleges találkozást a férfi tekintetével.
Másodpercnyi csörömpölés, hirtelen puffanás. A kétségbeesés végleg legyőzi őt. Ismét. A következő, amire emlékszik, az, hogy szívja be Yuri kellemes szappanillatát, az ölelésébe temetkezve remeg.
- Nincs semmi baj. – Szerelme hangja mély, lágy, megnyugtató. Ezt a mondatot ismételgeti, mantrázza folyton, míg érzi, hogy Viktor szívverése újra a régi lesz, lassan fújja ki a levegőt.
- Most elbasztam az egészet, mi? – Bánkódva, szomorúan kacag fel.
- Ne mondj már hülyeségeket – csitítja. Röpke puszit nyom a homlokára, elengedi. – Minden rendben van. – Egy percig még aggódóan méregeti, mintha attól félne, hogy elveszítheti egyensúlyát és eleshet. Hátat fordít neki, a polcon porosodó lemezjátszóhoz lép.
Viktor szemével végigkíséri mozdulatait, amint lehajol, kibontja a lemezt a dobozból. Bekapcsolja a régi lejátszót – már hosszú, hosszú ideje nem használta senki, a gép felzúg. Közelebb sétál ő is, egészen észrevétlenül Yuri háta mögé keveredik. Elrévedve nézi csupasz vállát, majd gondol egyet, és csak úgy kísérletképp játékosan beleharap.
A férfi megtorpan, lehunyja szemeit, átadja magát a pillanatnak. Tudja, az egész nem több két óvatos fognyomnál, mégis végtelen, időtlen, és akarja még egyszer, százszor, rengetegszer. Felsóhajt, fejét hátraveti, ébenfekete haja zuhatagként hullik utána – már rég nem volt fodrásznál, megzavarja a felismerés, hogy ideje lenne levágatni. Viktor valamit érthetetlenül a fülébe búg, a fülcimpáját is megkóstolja. Érti. Már azelőtt értette, hogy kimondta volna. Elhúzódik, megmutatja a lemezborítót, szembe fordul kedvesével. A kezébe nyomja, és hátrébb áll. Vár.
Viktor hosszú ujjai légiesen rebbennek a gombokra (egy percre gyűrűjére ráragyog az olvasólámpa narancs fénycsíkja, egészen új árnyalatot fest neki), ügyesen emeli ki a lemezt a tokból. Felteszi, a tűt a helyére állítja. X Ambassadors, válogatás egy pár szerelmes dalból, különleges kiadás, amit bizonyára nem volt könnyű megszerezni. Yuri a padló közepén törökülésben figyeli a történéseket, arcán bágyadt mosoly.
A dallam halkan zúg fel a szobában, még csak a hangszerek, a dob, a gitár. Az énekes hangja, mikor megszólal, meghódítja a teret, ura lesz a csöndnek, elveszi, megvonja tőlük azt, ami eddig rejtegette megbúvó gondolataikat. Pár pillanatnyi feszengés, nyugtalanság rázza meg őket, emlék, mint a félénk, szűzies pár, akik először álltak egymás előtt ugyanebben a csendben, cikázó gondolataikat tompítani igyekezvén, fejükben kérdések millióival, tehetetlenül, végleg átadva magukat érzéseiknek. Innen már nincs visszaút.
Viktor felsegíti Yurit, a kezét nyújtja neki, tekintete semleges. Semleges, mert annyi minden szalad rajta keresztül, amennyit már képtelenség kimutatni a külvilág felé. Ahogy kezeik összesimulnak, egymással szemben állnak, a világ rájuk zár. Ez a művészet, a tánc, a szerelem, amiért élnek.

Hold, hold on, hold onto me
'Cause I'm a little unsteady
A little unsteady
Hold, hold on, hold onto me
'Cause I'm a little unsteady
A little unsteady

A ritmus pillanatok alatt átfutja egész testüket, minden kis szívdobbanás egy új dallamot vezet be. Elválnak, egymásnak hátat fordítanak. Mi van most? Nem érti egyikük sem, magatehetetlenül támaszkodnak meg egy-egy bútordarabban, a valóság utolsó cseppjeiben. Yuri enged, visszafordul, a férfi szemébe néz, mélyen, belelát képzeletébe. Viktor hagyja, hogy átkarolja, hátra hajol, mintha zuhanna – tudja, megbízhat kedvesében, lehunyt szemmel érzékeli a súlyt, a vonzást, ami húzza a föld felé. Hirtelen mozdulattal öleli, kétségbeesetten, izmai mind azt súgják elégelégelég. Odabújna, beszívná illatát, megállítaná az időt, de a férfi ellöki. Nem engedlek el – csontos ujjai mégis görcsösen ragaszkodnak, megpördíti, a háta mögé kerül. A dal ritmusa vált, amint a következő sorhoz ér.

I'm alone
'Cause this house don't feel like home

Yuri, egy pillanatra tűri, hogy felemeljék, majd kimászik a mozdulatból, elbújik mögötte, ellentétes irányba fordulnak. Mindkettejük fejében ugyanazok a képek, jelenet. Viktor könnyei, az elveszettség borzalma.

If you love me, don't let go
Whoa, if you love me, don't let go

„Ha szeretsz, ne engedj el.” Piruett, majd újra egymás karjaiban. Az összhang tökéletes a múlandó mozzanat erejéig. Feszül a határ, egy eltévedt csók a nyakon azonnal romba dönti. Menekülni, aztán keresni újra az elveszettet. Viktor felemeli (Bíznod kell bennem, bennünk), az elnyílt ajkak, a remegés fájdalmával lassan a padlóra fekteti. Összeforrnak. Vége. Ismétlés.

Hold, hold on, hold onto me
'Cause I'm a little unsteady
A little unsteady

Új versszak, a dinamika változik. Ezúttal Viktor fekszik, Yuri légiesen pördül, elengedi magát. Biztos kézzel kapja el a megfelelő pillanatban.

I know
That you're tired of being alone

Álló helyzetbe löki, utána ugrik.

I know you're trying
To fight when you feel like flying

Ölelés, kitartva, újra. Egymásnak támasztott háttal állnak, a hangszerek tolmácsolják a folytatást. Fordulat a levegőben, veszélyes, sötét folytatást ígérő. Viktor kétségbeesetten kap utána, minden izma megfeszül. Döbbent siker, röpke biztonság.

But if you love me, don't let go
Whoa, if you love me, don't let go

Próbálnak kilépni, túlzottan mély és sokat jelentő már ez az egész, de a zene megy tovább, a kör visszatart, a másik minduntalan visszaránt.
A refrén felvillanásával mindenféle együttműködés szertefoszlik. Rémület kap helyet, üresség, magány. Miért bántasz?  A gyenge félhomály helyét átveszi a teljes sötétség. Hideg van, kellemetlen, rémisztő.

Hold, hold on, hold onto me
'Cause I'm a little unsteady
A little unsteady

Végleg széthullik az egész, menthetetlen, de nem lehet abbahagyni. Megy tovább, és ők a romokból próbálnak építkezni. Ismételt mozdulatok, olyanok, amik korábban milliószor sikerültek, most reménytelenné válnak. Viktor megpróbál Yuri ölébe férkőzni, egy másodpercre összetámasztják homlokukat, a másikban keresik azt, ami eltűnt. A legrosszabb rémálom. Ideláncol, nem hagy futni, bárhogy küzdenék ellene. Riadtan törölné emlékezetéből a lépést, meg nem történtté akarja tenni. Ebben a kapcsolatban a legnagyobb ellenségünk saját magunk vagyunk – Ez az, ami mindkettejük kimondott szavai mögött megbújik, mégis a tánc legjelentéktelenebb lépéseit kegyetlenül átveszi. A saját bizonytalanságunk fog elpusztítani?
Yuri megrémülve kap utána, érintése fáj, mintha égő sebet ejtene. Nem tűrheti meg, el kell távolodniuk.

Hold, hold on, hold onto me
'Cause I'm a little unsteady
A little unsteady

Viktor a falnak dől, erőszakkal tör ki az ördögi körből, amelyben a saját bizonytalansága ölte volna meg. Yuri mellé keveredik, liheg, megnyugodva tapasztalja, hogy vége van. Nyoma sincs benne a kétségeknek, kedvese megtört tekintetét látva félreteszi az őrült aggodalmakat. Viktor felkapja, öleli, szorítja (Bízz már bennem, hidd el, hogy szeretlek).
A zene halkul, lassul a ritmus, az énekes az utolsó sorhoz ér.

A little unsteady


Az ablakon túli feketeséget csillagok festik meg. Gyönyörű, csillogó, ezüstfehér pontok. Yuri szemüvegén, mint valami varázslat, tükröződnek, ahogy elrévedve nézi őket. Lustán cirógatja az ölében fekvő Viktor hajtincseit, ujjaival lassú köröket ír le.
- Olyan, mintha sokezer csillagból lenne – szólal meg. Viktor felpillant, kérdés gyanánt hümmög. – Mármint a hajad – teszi hozzá rá sem nézve a férfira.
A szoba túlsó sarkában álló lávalámpa mozgó mandalákat vetít a plafonra, a falra, a padlóra, megtörik a tárgyakon, a kis gömbök lenyomatai új alakot öltenek.
A babzsákfotel, amiben ülnek kellően kényelmetlen, mégsem zavaró addig a percig, amíg Viktor úgy nem gondolja, hogy fölkel és átül szerelme mellé. Vállára hajtja a fejét, végre magába szívja a kellemes illatot, észre sem veszi, mikor Yuri átkarolja és közelebb húzza. Talán mostantól elhiszi, hogy minden rendben van? Nem tudni. Yuri egykori, kétségbeesett és meggondolatlan szavai, a félelme, hogy tönkreteszi őt, soha be nem gyógyuló sebet ejtettek rajta.
A lemezjátszón megszólal az utolsó dal.

It's not easy
No, it's not easy
It's not easy breaking your heart
It's not easy
No, it's not easy
It's not easy breaking your heart


***
A kommenteket olvasva táncolni fogok, noha ennyire profin nem, mint Victuuriék, szóval dobj meg egy megjegyzéssel, ha szeretnéd, hogy felborítsak egy-két szekrényt otthon :DD

6 megjegyzés:

  1. Nem tudok mást mondani, mint hogy zseniális amit a szavakkal művelsz! Komolyan, olyan volt, mintha ugyanazt érezném, mint Yuuri és Viktor, a mozdulatokat és a köréjük épített történetet illetve megjegyzéseket pedig gyönyörűen átadtad! Nagyon tetszett, sőt, imádtam *0*
    Úgyhogy küldheted a fotót a rombolásodról xD x3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ahwww, de cuki vagy <3
      Féltem, hogy nem fog átjönni, bennem volt a dolog, hogy lehet, hogy csak az én headcanonom a bizonytalanságuk, de valami mégis azt súgta, hogy tényleg ott van a jelenetek mögött, úgyhogy most rettenetesen boldog vagyok.
      Sajnos a rombolásom nem sikerült olyanra, mint amilyenre szerettem volna, csak egy virágcserép bánta a dolgot :/ xDD

      Törlés
  2. Amíg a szavakból képeket tudsz varázsolni, amíg láthatóvá válnak az érzelmek, neked írnod kell. Nem ragaszkodom a novellákhoz, de ez annyira teljes, keretbe foglalt történet, h imádom. Köszönöm :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én köszönöm, hogy írtál nekem, nagyon aranyos vagy *3*
      Hűűha, szerintem ennyire erősen még sose fejezte ki nekem senki, hogy ne hagyjam abba az írást. Feldobtad a napom, szóval még egyszer nagyon sok puszi érte. :D

      Törlés
  3. Nagyon tetszett, főleg az eleje. Olyan kis apró mondatokat csempészel bele, amelyek úgy megfűszerezik az egészet, hogy tényleg úgy érzed, ott vagy. Én is éreztem a lábam alatt a szőnyeget. Szuperül írsz. Bár én tánc írásban való leírásának nem vagyok a híve, próbáltam már én is (és én úgy érzem kudarc volt :D), neked gratulálok hozzá, hogy sikerült. Egy dolgot nem sikerült értenem (lehet hogy megint az én olvasói egyszerűségem :'D), hogy a nappaliban pontosan mi történt, mielőtt elkezdtek táncolni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm <3333
      A táncnovella egy lehetetlen dolog, erre rá kellett jönnöm. Én szinte sírtam már, annyira nem ment, de nem akartam feladni, mert képtelen lettem volna elengedni az ötletet. :D
      Hát, ott gyakorlatilag az történt, hogy elindítottak egy lemezjátszót, miközben majdnem összebalhéztak, mert nem hitték el egymásról, hogy a másik őszintén szereti őket. Ez a kedvenc angst-headcanonom, hogy nem képesek igazán megbízni egymásban, mert félnek önmaguktól. És amint ezzel megbirkóznak, megkaphatják a boldogságukat, de ha nem, akkor nagyon csúnyán elbuknak.

      Törlés