2017. július 22., szombat

Sweet things


Ez csak úgy lett, ne kérdezzétek. Már nagyon régóta szeretnék valamit írni ezzel a párossal, de eddig nem volt hozzá bátorságom, aztán megtört a jég, és jött egy fluff. Akkor *nagy levegő* Marvel, Avengers/Captain America filmek (vagy akármi, amiben szerepelnek), Steve/Bucky, fluff, egyperces, némi utalás előfordul.

Zene: https://www.youtube.com/watch?v=CU89vXiF5CA


*

Amerika Kapitány boldog, amint megszabadulhat egyenruhájától, és egyből a személyzeti mosdóba vetődik, hogy újra Steve Rogerssé varázsolja magát. Fáradt, már két napja nem látta az ágyát (és benne Buckyt – főleg ezutóbbi bosszantja), szeme alatt sötét karikák húzódnak, jobb karjában enyhén csípős fájdalom zsong, mely egy kisebb vágás vörös vonalában teljesedik ki. Kerít valamit, amit a sebre tehet, hátha megelőzi Bucky egy-két kérdését és száz meg száz aggódó pillantását. Lehetetlen, hogy ne vegye észre, mindent észrevesz, de az esetek többségében nem szól, csak bámul maga elé. Ezekben a pillanatokban Steve-ben mindig eltörik valami, és a mellkasánál egy más, nyomó, szorító fájdalmat érez. Szőke tincsei közé túr, megigazítja őket, tükörképe begyakorolja a mosolyt, amellyel majd kinyitja a bejárati ajtót otthon.
Sétálni szokott, vagy kocsival megy, de most kivételesen siet, meg akar érkezni mielőbb, úgyhogy bevágja magát egy taxiba – nincs az az isten, hogy ő ilyen állapotban vezessen –, és hazaviteti fáradtságát.
A lakás emeleti, nincs magasan, a folyosó sötét, dohos, barátságtalan, a lépcsőház többnyire lakatlan. Nyúzottan botorkál fel a lépcsőn, már keresi kulcsát, mielőtt meglátná lakásuk ajtaját. Az az egyetlen ajtó, ami szép, a maga sötétkék „Welcome” feliratos lábtörlőjével, mézszínével, és a koszorúval, ami fel van rá akasztva. Hiába hirdeti, hogy ez az otthon, édes otthon, Steve mégsem érzi így, amíg Bucky nincs vele, és be nem rendezik újra a lakást. Már lassan két hónapja, hogy úgy döntöttek, átrendezik, de a kisebb dísztárgyak, bútorok azóta is kartondobozokban hevernek a nappali sarkában.
Steve kulcscsomóján praktikusan sok kulcs található, meg egy kevésbé praktikus csillagsávos zászló műanyagból, ami csak úgy ott van, hogy segítsen tulajdonosának megismerni a saját kulcsait. Tűnődve áll meg az ajtó előtt, megrohanják emlékei az összes eddigi hazatéréséről, amikor még az üres, poros lakás várta őt, és amikortól már nem. Csend van odabent, és Steve-t elkapja az aggodalom, mert Bucky mindig tévézik vagy zenét hallgat. Első gondolata az, hogy a férfi nincs otthon – de miért ne lenne otthon, hová tudna menni, miért menne el bárhová? Minden, ami eszébe jut, kérdések millióit veti fel, kínozza őt, nem mer ajtót nyitni. Aztán arra gondol, hogy lehet, csak alszik, és azzal a mozdulattal bátran nyitja ki a mézszín faajtót. A fölé akasztott harangjáték vidáman csilingel, ő belép a rendetlen előszobába, levágja a padlóra táskáját. Nem köszön, mert ha tényleg alszik, akkor nem illik felébreszteni. Majd, mikor felébred, megörülhet neki, hogy visszajött.
Boldogan fúrja lábujjait a bojtos szőnyegbe, amikor belép a nappaliba, aztán szétnéz. Úgy érzi, mintha legalább évek óta nem járt volna itt, pedig talán negyvennyolc óra sem telt el, és a várost sem kellett elhagynia – köszönhetően a ritka helyi ügyeknek.
Buckyt a kanapén találja, tehát nem ment el otthonról, és nem is alszik. Kényelmesen végignyúlik rajta, a fémkarral egy hatalmas, színes tálat tart, amiből eszik valamit. Mikor kiszúrja Steve-t, gyorsan lenyalogatja ujjait a másik kezén, és integet. Otthoni kinyúlt póló van rajta és alsónadrág, a haját, úgy néz ki, összekötötte valamikor, de utóbbiból csak egy összekuszálódott gombóc látható. Arca nyugalmat sugároz, és Steve arra gondol, hogy rettentően aranyos, és mennyire hiányzott neki. Bucky kék tekintete a karjára vándorol, tudomásul veszi a kötést, majd végignéz Steve-n. Felé lóbálja a tálat.
- Eper – mondja kvázi mellékesen, aztán lerakja a padlóra, elnyom egy ásítást, és felül a kanapén. Várakozva néz, az ablakot bámulja.
Steve gyorsan leveti az inget, az elegáns ruhadarabokat, hogy öt perc múlva már kedvese mellé ülhessen. Gyors üdvözlőcsókot ad neki, Bucky ajka puha, eper ízű, halovány mosolyra húzódik, és úgy néz ki, nem elég neki ennyi Steve-ből. Utána kap, vadul csókolja, marja ajkait, ha nem is a végtelenségig, de addig, amíg a férfi teljesen kipirul, ajka vörösen izzik, szinte zsibbad. Arcát a tenyerébe temeti, amíg nagyjából visszanyeri színét, aztán befészkeli magát Bucky ölébe.
- Hol is van az az eper? – kérdezi huncut mosollyal, de a választ meg sem várva felkapja a tálat.
Sokáig gondolkozik, melyiket válassza, végül felkap egy apró gyümölcsöt, megkóstolja. Arcán boldog mosoly húzódik végig, megeszik még egyet, aztán még egyet, és még többet. Bucky egy darabig szívesen elnézi, kezei lustán köröznek Steve vállain, majd ugyanott pirosas foltot fog okozni csókja a hófehér bőrön.
- Azért nekem is hagysz még, ugye? – súgja a fülébe. Hangja érzelemmentes, rideg, és most gyűlöli magát, amiért nem tudja úgy kifejezni, amit érez, mint minden más, normális ember. Steve soha nem mondta ezt neki, ő szereti mindenhogy, és ezért is hálás, hogy egyáltalán van olyan, aki szeretni tudja. Saját magával a tükör üvegében képtelen szembenézni, múltja néha-néha véletlenszerűen töri össze. De Steve más, mert az ő szeretete valahonnan, egy megmagyarázhatatlan helyről fakad.
Steve libabőrös lesz, aztán nevet, és hátrafordul. Kék szemei mosolyogva fürkészik Bucky borostás arcát, mert neki még a szemei is tudnak őszintén mosolyogni, ennyire különleges. Homlokon puszilja kedvesét, és felvesz egy újabb szem epret.
- Ááá – jelzi, hogy Bucky tátsa ki a száját, és megeteti. A férfi cserébe rajta is kipróbálja ezt. Egymással szemben ülnek, közöttük a tál, ami lassan kiürül, és Bucky valami olyat érez, amit eddig még soha (legalábbis nem emlékszik rá): nem tudja miért, de úgy érzi, nevetnie kell. A nevetés elesett, és közel sem sikerül annyira, mint azt eltervezte.
Mégsem lehet annyira rossz, mert Steve átöleli, ő óvatos mozdulattal hátralöki, végigfekszenek a kanapén. A tál észrevétlenül kikerül a képből, hogy helyét átvehesse sok-sok apró csók. Steve-en nincs póló, és Bucky most rettentően örül ennek. Csókjaival egyre lejjebb halad, elidőz az izmos hason, ágyékon, elégedetten hallgatja a férfi feltörő sóhajait. A lemenő nap sárgásvörös fénnyel festi meg a pici szobát, a kintről jövő zajok egyre elhalkulnak, ahogy ők közelebb kerülnek egymáshoz.
Bucky már visszafelé jön az óvszerrel és síkosítóval, éppen ott tartanának, hogy még több csókot lehel Steve-re, mikor csöngetnek a lakás ajtajánál.
- Kinyitod vagy kinyissam? – kérdezi Steve kelletlenül.
- Nem nyitjuk ki. Most nekem van rád szükségem, ők meg majd várnak.
Bucky mély, bársonyos hangja ellentmondást nem tűrően ragyogja be a környéket, és mintha semmi nem történt volna, folytatják ott, ahol Steve minden maradék ruhadarabtól megszabadítja magukat.


*

2017. július 19., szerda

Designváltás

Már megint. Tudom, hogy még nem régi a mostani, de unom, és kitaláltam (kitaláltunk?) valami szebbet.
Reményeim szerint a napokban összejön az új design. Az elrendezés nem fog túlzottan változni, és nem fog a feje tetejére állni az oldal. :D
A design kódjáért már előre is köszönet Birkás Liliánának <3


2017. július 13., csütörtök

Lehet az élet csodaszép?

~ Összefoglaló Rácz-Stefán Tibor Fogadj el! című regényéről


Ennek a regénynek nem tudok elég hálás lenni.

2017. július 1., szombat

Találkozás


Ez a pályázatra készített másik novellám. Régebbi, de még nem volt lehetőségem posztolni (többek között a Daily Best Challenge miatt). Így utólag nem lett annyira szuper, de ha már sokat vacakoltam vele, akkor ki is teszem. Egyperces, fluff, saját karakteres, kivételesen nem slash, de romantikus.

2017. június 26., hétfő

Daily Best Challenge 10

Ez itt a kihívás utolsó része, végleg kifogytam az ötletekből, és már rettentően várom, hogy bemutathassam azt a két új novellát és a (reményeim szerint hamarosan elkészülő) regényfejezetemet.


TIZEDIK (UTOLSÓ): KEDVENC KÁVÉM

2017. június 20., kedd

Daily Best Challenge 9

A mai bejegyzés minden eddigitől eltér, többek között a fandomok témájától is. Kvázi semmihez nincs köze, ami a blog tartalmában fellelhető itt, kivéve egy dolgot. Ez az egy pedig a cím. Szóval, a kihívás kilencedik részében boncolgassuk kicsit a blog címét!

2017. június 17., szombat

Daily Best Challnge 8

Ez a bejegyzés elég erősen kapcsolódik az előzőhöz, amiben a kedvenc bloggereimről írtam, eredetileg egy lett volna ez a kettő, de kifogytam az ötletekből, úgyhogy kettéválasztottam.

NYOLCADIK: KEDVENC BLOGOS TÖRTÉNETEK