2015. augusztus 26., szerda

Bemutatkozás

Szia, üdvözöllek a blogomon! Szóval most jöjjön a szokásos elsőbejegyzéses bemutatkozás, amit én nagyon utálok. Nem tudom miért, de nem szeretek így mesélni magamról. Most én is elmondhatnám magamról, hogy 1415 éves vagyok, a Holdon élek, három szemem van és minion vagyok, tehát sárga, kis farmernadrággal.
És még mielőtt teljesen hülyének néznél, és kiikszelnéd az oldalt, magadban azon gondolkodva, hogy „te jó isten, hova kerültem én?”, elárulom, hogy többnyire nem ilyen vicces hangnemben szólok az emberekhez, én ennél azért egy kicsit, hogy is mondjam, borongósabb ember vagyok. De így legalább, ha már másról nem is, a bemutatkozásomról talán megjegyzel. És a végső cél meg ez számomra, mint írónak. Szerintem ugyanis három fő fajtája létezik a bloggereknek:
1. Aki azért blogol, hogy kiöntse a lelkét és levezesse a benne lévő feszültséget. Tehát kvázi naplót vezet online.
2. Aki azért blogol, hogy népszerű(bb) legyen. És ebből (sajnos) elég sok van szerintem.
3. És az olyan, aki szeretne valami újat mutatni a világnak íróként, és azt szeretné, hogy az írásairól jegyezzék meg (nekem ez lenne a célom, ezért vagyok most itt a laptopom előtt „frissensült” blogger felhasználófiókommal).

Most pedig tényleg magamról, mert csak egy bemutatkozószöveg előtt állunk, és nem lenne szép elrontani az első benyomást:
Már régebbóta blogolok, 2013 októberében kezdtem a blogger.hu-n egy szerelmi történettel, ami 28 rész összesen. Hogy miért hagytam abba? Az ok elég egyszerű és szerintem egy kissé logikus is: az írási stílusom viszonylag sokat változott azóta (elvileg jó irányba :D), hogy néhány tőlem származó korábbi mondatot/bekezdést legszívesebben letagadnék és elküldenék az Antarktiszra, ezért gondoltam, szerencsét próbálok egy újabb kisregény-féleséggel (nevezzük így a szóismétlések elkerülése végett), és a szerverváltást még magam sem értem, hogy miért kellett, de a lényeg, hogy most itt vagyok. Szóval ha kíváncsi vagy rá, hogyan és mit írtam régebben, itt egy link: animefantasy.blogger.hu .
Gondolom, itt rájöttél, hogy animés vagyok, tehát rajongok szinte mindenért, aminek köze van Japánhoz. Innen már csak egy lépés volt eljutni a rajzolásig, ami az írás mellett másik kedvenc elfoglaltságom.
Alapvetően azt gondolom elfogadó és türelmes személy vagyok, aki meghallgatja szívesen mindenki véleményét, akár írásairól legyen szó, akár valami más témában. Tehát ne kímélj a véleményalkotástól, mert nekem minden apró kis hozzászólt szösszenet számít. De azért arra kérlek, a trágár szövegű kommentektől kímélj, amiből semmi értelmeset nem lehet leszűrni. Ja és ha már szabályzat, akkor alapvető, hogy ne lopd el az írásimat, és ha esetleg valamit szeretnél tenni velük (most hangozzunk egoistának a példa kedvéért: ajánlani szeretnéd/ nagyobb lélegzetvételű kritikát szeretnél írni a SAJÁT oldaladon), ahhoz kérj tőlem engedélyt (meg lesz adva mindenképp, csak szólj, hogy tudjak róla) és tüntesd fel a forrást, azaz az én nevemet/blogom címét. Azt, hogy milyen sűrűn fogok kitenni dolgokat, még nem tudom pontosan betájolni, mert elég sok elfoglaltságom van.


Köszönöm, hogy elolvastad, és remélem szimpatikusnak találtál, és fölírod egy papírfecnire vagy akármire, hogy megjegyzendő dologra bukkantál és visszatérsz hozzám egy kávéra és néhány csokis sütire, vagy legalább arra, hogy elolvasd az írásaimat. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése