Most, hogy válaszoljak a saját címemre: igen, lehet. Hogy miért? Nézzük csak...Legutóbb októberben posztoltam novellát, ami akárhogy nézzük két hónapja volt. És erre most hoztam ezt, ami egy már-már paródia-szagú fluff, kínos poénokkal és brutális cselekménnyel.
Na jó, azért ennyire nem rossz a helyzet, ez csak egy általános karácsonyi novella, aminek Thor és Loki (említésnyi slashhel) esett áldozatul.
Az a bizonyos cselekmény: Thor nagyon szeretne karácsonyt. Loki kevésbé, de beleegyezik. Minden jól halad, amíg valamit el nem felejtenek...
*
És akkor Thor azt mondta:
- Legyen nekünk is karácsonyunk.
Loki pedig beleegyezett, hiába érezte,
hogy nem lesz jó ötlet.
Így történt az, hogy november közepe
óta a ház szalonjának rendetlen tölgyfa dohányzóasztalának közepén helyet
kapott a Frozen-es notesz, rajta Thor ákombákom betűivel: „Karácsonyhoz”. Még
soha nem látta közelről az ünnepet, úgyhogy nekikezdett az információgyűjtésnek
– sorról sorra feljegyezte, hogy mik kellenek ahhoz, hogy az embernek jó
karácsonya legyen.
Az első helyen a hó állt, a legtöbb
megkérdezett némi szemforgatás és kérdő pillantás után ezt nyögte be neki. Ha
hó van, akkor tökéletes a karácsony, ezért Thor azóta rendszeresen imádkozott
azért, hogy december huszonnegyedikén essen a hó, erre Lokit is
foggal-körömmel-pizzával-hamburgerrel próbálta rávenni. Nem volt könnyű, de
hosszas próbálkozás után sikerült elérnie valamit,
bár kételkedett benne, hogy ezt a feladatot Loki egy percre is komolyan vette
volna. Tehát hó pipa.
A második a díszítés volt, különböző
fényfüzérekkel, gömbökkel. Ez volt a legkönnyebb része az egésznek. Google-ben
kicsit utána nézett, hogy milyenek az igazán szép díszítések, aztán rájött,
hogy neki ehhez nem lesz türelme. Lokinak persze azt mondta, hogy jobb ízlése
van az ilyenekhez, és a férfi egója legyezgetésének hírére el is vállalta a
feladatot, hogy felkeres pár boltot és beszerzi a szükséges kellékeket.
- Ilyen kis égőket hozz – mutatta
neki Thor a kékesen derengő képernyőn, mire Loki hevesen bólogatott.
- Elég égő lesz egy így is – suttogta
maga elé, amikor stílusosan a nyaka köré tekerte a méregzöld sálat. Abszurdnak
tartotta, hogy két asgardi isten nyálas dalokat énekelve ugráljon körbe egy
zöldnek csúfolt műfenyőt rénszarvasos pulóverben a színes kis lámpák fénye
alatt. Nem tudta eldönteni, hogy ez inkább fájdalmas és megszégyeníti a nevét,
vagy vicces és azáltal szégyeníti meg a nevét. A megszégyenítés-részben biztos
volt.
Díszítés pipa.
Az ajándék volt a listán a következő,
mint elmaradhatatlan kellék. Lehetőleg hópihe, rénszarvas, karácsonyfa vagy
hasonló mintás csomagolópapírba rejtve. Ez a rész tetszett neki a legkevésbé,
ugyanis kénytelen volt hosszú, fárasztó órákat végigállni egy-egy áruház
fizetésre váró vásárlóinak kígyózó sorában, ami közepesen tönkretette az
idegrendszerét. Most először tapasztalta meg azt az érzést, hogy bármennyire
érdekesnek is tartja a karácsonyt, nem fogja megbánni, ha egyszer vége lesz.
Azt mondták neki, hogy természetes, ha utálja az egészet, és minden évben
kijelenti, hogy soha többet nem kér belőle, mielőtt kocsiba ülne és célba venné
a plázákat. Vásárlás pipa.
Mikorra hazaért, úgy érezte magát,
mint aki minimum egy kegyetlen csata túlélőjeként zuhan át valami egészen más
univerzumba. Loki éppen a ház teraszán babrált a fényfüzérrel valami régi
asgardi himnuszt dúdolva. Nem akarta, hogy meglássa az ajándékokat, így a hátsó
ajtó felé vette az irányt, és ott surrant be a kellemesen fűtött földszinti
hallba. A szobájába érve kiboncolta a szatyrokból a vásárolt különböző
holmikat, a csomagolópapírt (kék, rajta ezüst és fehér hópihékkel), majd
megkeresett valami karácsonyi mixet Youtube-on, hogy ténylegesen karácsonyi hangulatban teljen a csomagolás. Minden
számára fontos személy kapni fog tőle valami szerinte igazán ötleteset. Az
ajándékozás második fele is letudva.
A karácsony már-már az ajtóban volt,
amikor Thor úgy döntött, ide film is kell a hangulathoz. Gyorsan leszedte
torrentről a Reszkessetek betörőket, mert állítólag az egy ikonikus film, és
Loki azt az egyet találta szimpatikusnak. Karácsonyi film, amire mindenki csak
félig-meddig figyel a vendégeket várva: ez is készen van.
December huszonnegyedikén reggel már
úgy ébredt fel, hogy minden készen volt. Gondosan pipálgatta ki egy vörös
filctollal a noteszbe írt kellékeket, még utoljára átnézte, hogy biztosan
minden megvan-e. A hó gyengén szállingózott, vékony porszerű réteggel borította
be az ablakpárkányt – ez még estig erősödhet, lehet, hogy nagy hó lesz, mire a
vendégek megérkeznek.
Leellenőrizte azt is, hogy a nevezett
vendégek egyikének sem felejtette el elküldeni a néhány perc alatt
összeképszerkesztőzött, mégis mutatós meghívót. A többség válaszolt is rá,
megköszönték a meghívást, néhányan lemondták, voltak, akik már megírták, hogy
mikorra érnek oda. Unottan ikszelte ki a kis ikonokat, amíg fel nem villant a képernyő
sarkában Tony neve. Azt írta, hogy ilyen hóviharban képtelen lesz gyakorlatilag
bárhová eljutni, de azért egy olyan karácsonyt kíván Thornak, amikor
kivételesen semmi nem fog történni Lokival. Legalábbis ő nagyon szeretne
lokimentes ünnepeket. Thor megígérte, hogy figyelni fog a férfira, aztán
kikapcsolta a gépét. Kissé elszomorította, hogy Tony nem tud megjelenni a kis
vacsoráján, mert már előre arra volt a legkíváncsibb, hogy miféle kütyüt hoz
majd ajándékba, amiről bár fogalma sem lesz, mire használható, mégis jól
elszórakozik vele.
Ennek ellenére hamar túladott az
aprócska problémán, felkapta a hall fogasán lógó bőrdzsekijét, és körbejárta a
szomszéd házakat. Mindenhová bekopogott, megcsodálta az ajtókon függő
koszorúkat, boldog karácsonyt kívánt, illetve meghívta őket egy-egy sütire vagy
teára estére magukhoz.
Mikorra visszaért a házba
összefagyott tagokkal, vacogva, lesöpörte magáról a teraszon a havat (ami
valóban egyre sűrűbben hullott – már nagy pelyhek szálltak le az égről), Lokit
a tévé előtt találta egy tál mézeskalács társaságában valamelyik letöltött
karácsonyi filmet nézve.
- Hallod, ez rohadtjó – lelkesedett
teli szájjal két falat között, és Thor nem tudta eldönteni, hogy a filmre, a
mézeskalácsra, vagy leginkább mindkettőre érti. Kivételesen semmi galibát nem
csinált, ami azért megnyugtatóbbnak számított bármi másnál.
Thor játékosan összeborzolta az
ébenfekete, selymes tincseket, majd kényelmesen lehuppant a férfi mellé a
fotelba, és átvette a tálat. Úgy tett, mint aki nem veszi észre a Loki arcán
szétfutó gyors mosolyt, belenézett a filmbe, ám nem fogta fel a képernyőn
felvillanó jeleneteket.
A nap előrehaladtával egyre
kíméletlenebbül szakadt a hó, a hírportálok már hóviharokról és káoszról
számoltak be, Loki pedig minden újabb vészjósló mondatnál megejtett egy
gunyoros mosolyt, vagy pofátlanul felnevetett, amíg Thornak eszébe jutott
valami olyan, amitől elszállt az egész karácsonyi peace-love-happy hangulata: mi van akkor, ha Loki zúdította rájuk
ezt az időjárást?
- Mégis mennyit imádkoztál te egy kis hószállingózásért? – kérdezte
álcázott haraggal a hangjában.
- Nem annyit, amennyit kellett volna.
- Szóval ránk hoztál egy kibaszott hóvihart.
- Valami ilyesmi lenne a feladatom,
nem?
- Így senki nem fog tudni eljönni
hozzánk.
- Hadd találjam ki, hogy az
következne, hogy elrontottam a karácsonyod – vetette be Loki a mindent romba
döntő zárómondatot. Ellentmondást nem tűrően tett pontot a vita végére, de Thor
megkeseredett tekintetét látva gyors témaváltásra adta a fejét. – Amúgy milyen
karácsonyfánk lett végül?
És Thornak ebben a percben eszébe
jutott, hogy mitől volt hiányérzete még mindig, pedig elviekben mindent
elintézett: nincs karácsonyfa! Hirtelen tört rá a kétségbeesés, fogalma nem
volt róla, hogy honnan fog szerezni egyet, viszont a díszek már ott várakoztak
a nappali sarkában, ráadásul karácsonyfa nélkül lehetetlen karácsonyozni.
Az ötlet eleinte csak egy rossz
viccnek indult. Aztán Thor fejében megrekedt a gondolat, nem hagyta nyugodni, a
„zöld” és a „megérdemli” szavak ellentmondást nem tűrő váltakozása.
Másfél óra múlva a mondvacsinált
díszkandalló előtt állt Loki egy kis dobogón, betekerve csillogó boákkal és
színes, villogó fényfüzérrel, pulóverére kis kampókkal gömbök voltak rögzítve.
Egy ideig fáradhatatlanul ellenkezett, végül belátta, hogy ezúttal nincs
menekvés, és kénytelen-kelletlen beletörődött sorsába, mikorra Thor a
becsomagolt dobozokat körépakolta. Amikor az első, valami csoda folytán
megérkezett vendég csöngetett, Lokinak már csak egy kicsit volt nyúzott a
tekintete, és nem is volt annyira vörös, mint amennyire azt az elmúlt események
után lehetett várni.
- Egész elegáns karácsonyfa lettél. –
Thor megengedett magának egy önelégült-gonosz nevetésfoszlányt mielőtt ajtót
nyitott.
Loki még utánakiabált, hogy meglátják,
ki nevet a végén, de most az egyszer nem lett volna szíve kárt okozni Thornak.
*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése