Mert na, ilyen is van egy évben.
Mindig nehéz elkezdenem ezeket a személyes jellegű bejegyzéseket, de nem
futhatok el előle, és egy évben egyszer még ki is bírom. Ez pedig különösen
nehéz, ugyanis ma két éves a Coffee&Cakes, ami – legalábbis számomra – teljesen
hihetetlen.
Jöjjön a szokásos és szép
köszönetnyilvánítás minden feliratkozónak, kommentelőnek, cserekérőnek, erre
tévedt felhőjárónak, kávézóvendégnek, fanfiction- és slashkedvelőnek: Ezerszer
hálás köszönet, amiért itt vagytok, mert Ti töltitek meg élettel ezt a helyet,
ami számomra az egyik legfontosabb! <3
Ezt nem ecsetelném tovább, mert már
nem tudom szavakkal kifejezni azt, amit most érzek – két nehéz éven
vagyok/vagyunk túl, és azt hiszem, ez innentől már csak érdekesebb lesz.
Ajándékot is hoztam ám nektek, egy
kis meglepetést, amiért külön köszönet jár Amynek, akit a Blogger Közösség kapcsán
ismertem meg, és nem tudom elégszer mondani, mennyi hasznos tanáccsal lát el.
:D
Meg az egész csoportnak külön
köszönet. Fantasztikusak vagytok mindannyian! <3
Az ajándék pedig az új design, amit
már láthattok is fent. Elrendezésre lényegében maradt a régi, mert nem
szerettem volna megbolygatni a megszokottakat, úgyhogy szokáshoz illően leírom,
mi változott. Természetesen a háttér és a fejléc, ebből következően a színeket
hozzá illesztettem. Illetve a bemutatkozószöveg (pár hete ez már megtörtént), a
profilképem (amint elkészül az új), a gyors leírás, a továbbra is aktív
linkcserék kinézete – ehhez szívesen várom chatben/kommentben/facebookos
kommentben/lényegében bárhol a csatlakozókat, mindenkinek lesz képe innentől.
Továbbá, lett egy új modul, az Oldalinfók, ahová rövid alapdolgokat meg
copyright cuccokat írok ki. Meg még valami: Wattpadon is megtalálhattok, ahol két héten belül indítom a publikálást. Tartalmilag ez meg fog egyezni a Coffee&Cakes-sel.
Utószónak annyit tudnék mondani, mind
az erre járóknak, mind magamnak, mind a többi bloggernek, hogy hajrá, mert
igenis van értelme írni!
Szia.
VálaszTörlésBoldog blog szülinapot!
És még a design is más lett. Csak ámulok és bámulok. :D
Csak úgy tovább. <3
Szia :D
TörlésKöszönöm <333