2019. január 6., vasárnap

Végszó



Haha...Te is azt hitted, hogy bezárom a blogot. De nem szabadultok ilyen könnyen tőlem! Ez csak egy új novella. Újévújén, itt a tökéletes alkalom a hónapokkal ezelőtt ígért változások méltó bemutatására. Ez az első darabja a megújulásnak.
Nem mellesleg, de az izgalomtól majd' megfeledkezve róla, boldog új évet kívánok! <3


A repülő lezuhan. Ez a novella életed utolsó perceiből származik. Minden gondolatod, félelmed megszemélyesül. Jó utat!

Zene, mert régen kínoztalak benneteket a behatárolhatatlan zenei ízlésemmel: https://www.youtube.com/watch?v=UMhfJS8HBKM

***


A gép sokezer kilométer magasságában, a felhők fölött repült. Aztán már nem repült. Zuhant. Zuhant, és magával rántotta az életüket. Zuhant, és mintha a zuhanásával keletkezett hosszúkás légáramba rántotta volna az időt. Percekre zsugorította az órákat, éveket, és létrehozott egy ritka, nem kevésbé látványos véget. Mindez az emberi agy számára éppen felfogható eseménysor, tehát az utas pontosan tudatában van halálának. Halálfélelmének.
Egy repülőgépkatasztrófában találni magad olyan, mint megírni a végrendeleted a hirtelen percekké lett éveid alatt. Megírni, majd megtartani magadnak, mert úgysem érdekel senkit. Tehát tökéletesen értelmetlen, és csupán az élethez való kétségbeesett ragaszkodást fejezi ki.
Százötvenhárom ember, százötvenhárom élet, százötvenhárom sors, százötvenhárom halál. Mindenkinek van mit sajnálnia, mibe kapaszkodnia. Elkéstek. Lemaradtak az életükről.
Egy esküvő. Egy nyaralás. Egy évek óta nem látott barát. Üzleti út. Új otthon reménye. A magányból való menekülés. A siker keresése. A fontosság érzése. Szabadulás a megszokottból. Csupa olyan dolog, amelyek a halál pillanatában feleslegessé válnak. Mindennek átveszi a helyét a félelem, a legnagyobb úr – még a halálnál is nagyobb.
Talán három perc maradt, talán már csak kettő. Lényegtelen. A végét úgysem lehet megváltoztatni.
Családanya. Üzletember. Megcsalt férj. Magányos fiatal lány. Katona. Orvos. Újságíró. Férfiak és nők, akiknek ebben a pillanatban vették el életük értelmét. Az újságíró kivétel. Ő pont azt kereste, amije a többieknek megvolt. És ha a többiektől a halál ezt elveszi, akkor neki a halál fogja megadni a választ.
A hangosbemondón bejelentkezik a félelem, a láthatatlan harmadik pilóta. Hidegvérrel üdvözli az utasokat, hangja visszhangzik a fejekben egyre erősebben és erősebben. Zajjá növekszik. Elviselhetetlenné. Az újságíró gondolatait üresen mossák ezek a szavak, rá nem lehet hatni. Csöndben vár. Vár, vár és vár. Számára óráknak tűnnek a zsugorodó perctöredékek.
Utolsó perc. A remény lelassítja az időt, megnyújtja a másodpercekké csökkent időt. Ez nem veled történik. Nem te vagy az események résztvevője. De, te vagy. Túl fogod élni. Miért ne élhetnéd túl? Csak egy rémálom. Mindjárt felébredsz. Már hallod is az ébresztő csörgését – a halál majd felébreszt. A remény nem mindenható. Nem tesz hozzá az időhöz, tudja, hogy amit megnyújtott, véges. Hosszabb lett, de nem több.
A halál végtelenít. Ez az ő feladata. Az övé az utolsó szó. Hirtelen a nyugtalan, nyüzsgő, félelemszaggal átjárt szűk tér elcsöndesedik. Már kivétel nélkül érződik, hogy ez egy szándék. Nem véletlen, valamiért történik. Valami az életükben nem engedte meg a folytatást. Lecke. Nagy ára van.
A gép a hegyeknek ütközik. Az ütközés megrázza a gépet. A zaj, mint egy zene, a halál zenéje, kúszik a fülekbe. Ez az utolsó.
Összeszorítja szemeit. Érzi, amint feje a szék támlájának ütközik. Karja beszorul két hatalmasabb akármi közé. Nem érez fájdalmat. Kinyitja szemeit. Gondolatban lassan felegyenesedik. Inge gyűrött és összepiszkolódott, tarkóján lüktető fájdalom és forróság jelzi a keletkezett sebet. Haja összeragad a vértől. Körülnéz. Lángok. Romok a közelben, hegyek a távolban. Holtak. Csomagok kiborulva – kiborult, megszakadt életek. Ő az utolsó.
Rosszabb, mint a félelem. A remény. A halál. A tudat az ő végzete.
A tudat, hogy soha nem élt, és most meg fog halni, és ezáltal semmi nem változik.
Képtelen változni.
Kiszakadni.
Jobbá válni.
Ő nem vesztes. Nem volt mit veszítenie. Nem is nyertes. Semmit nem nyerhetett volna, ha nem veszít.
A táskája után nyúlna, de már nem él.
A tökéletes cikk: „Értékelhetted volna!”
Már soha nem fogja megírni.
A gép lángoló roncsai izzva készülnek beteljesíteni utolsó lépésüket.
A sztoikus nyugalommal szemlélődő hegyeket robbanás rázza meg.


***

Véleményt most még szívesebben fogadok a szokásosnál, így, hogy kipróbáltam valami újat.

2018. december 6., csütörtök

Tag - A 7 Főbűn

Ezt sem ma kaptam, de így végzősként az időérzékem teljesen szét van csúszva, és még mindig leragadtam valahol a kellemes és gondtalan augusztusban, holott már december van. Ideje felébrednem. Köszönöm a TAG-et és a türelmet Brukúnak! <3

2018. október 20., szombat

Könyvmolyok Book Tag


Hogy miért feledkeztem meg erről a teljesen kész és kitöltött TAG-ről? Fogalmam nincs róla, de nyár közepe óta itt porosodik egy bejegyzés készen, várva a posztolást. Ne haragudj, Brukú, már ezer éve kitöltöttem, de valahol elkallódott, és most találtam meg. Minden esetre, köszönöm a kihívást, és most az egyszer szabad rablásba bocsátom ezt a TAG-et, mert olyan régi, hogy bizonyára már mindenki kitöltötte, aki tudta, úgyhogy vegye-vigye bárki, aki szeretné. Ha belinkelitek, mit írtatok róla, nem hagyom ki, hogy elolvassam. <3


2018. augusztus 28., kedd

3. blogszülinap és a változások

Hadd indítsak egy klisével: amikor elkezdtem vezetni a Coffee&Cakes-t, nem gondoltam, hogy egyszer idáig is el fogok jutni vele - vagyis inkább fogunk, mert ez nyilvánvalóan nem jöhetett volna létre a folyamatosan támogató hozzászólókból, feliratkozókból, facebookos bloggerbarátokból, -ismerősökből álló csapat nélkül. Szuperek vagytok, köszönök Nektek mindent! <33
És természetesen kíváncsian várom, hogy ez a kis csapat egyre több taggal bővüljön, több vendég kávézzon az ég ezen eldugott zegzugában. Ám ehhez elengedhetetlen, hogy folyamatosan új kávékkal és édességekkel jelenjek meg - avagy novellákkal, regényekkel, mindennel, ami éppen eszembe jut unalmas reggeleken, álmatlan hajnalokon, hosszú utakon.

2018. július 30., hétfő

Write Tag a Kacatos dobozból - 01. Egyszer volt, hol nem volt...

Sziasztok!

Ezt a Write Tag-et Brukútól kaptam, ugyan már lassan egy hónapja. Korábban nem volt semmire időm, ismételten, úgyhogy most is ez a kínos késés oka. Korábban még sosem töltöttem ki ehhez hasonlót, meg Write Taggel sem találkoztam, így különösen kapóra jött ez most, hogy beújítsak.

Köszönöm, Brukú, nagyon kedves vagy, hogy rám gondoltál! <3

2018. június 20., szerda

The Sunshine Blogger Awards (TSBA)






Amytől kaptam ezt a nagyon kedves és nyárias hangulatú díjat. Nem vagyok jó a bevezetőírásban, úgyhogy rátérek a lényegre: köszönöm, nagyon tetszenek a kérdéseid, és aranyos vagy, hogy rám gondoltál a díjazáskor <3

2018. május 4., péntek

Lépések



Saját karakteres (Viktor/Dia), nem-slash újraírás, táncnovella, angst belső hangokkal és kommunikálni képtelen szereplőkkel.