Sziasztok! Hűha, ezt is elértük, akármennyire döcögős volt is ez az év. Az ígéreteimből jóformán semmit nem tudtam betartani, úgyhogy az idei évértékelőt kihagyom, zártunk már jobb évet is errefelé, idén nagyjából semmi nem történt a blogon - ellenben az én életemben annál több minden. Emiatt ezt a bejegyzést egy személyesebb tartalomnak szentelem, ahol mesélek egy kicsit arról, hogy mi is volt az oka ennek a hosszabb kimaradásnak.
Volt neki több, készüljetek!
1. Érettségiév
Igen, most voltam végzős, és kaptam egy olyan órarendet, ami mellett szinte semmire nem maradt energiám. Nem akartam nagy színvonalzuhanást a blogon, ezért inkább pihentettem egy kicsit. Utána összejött egy csomó jelentkezés és miegymás - pszichológia szakon végeztem, ami hosszú ideje volt a nagy álmom.
2. Pályázatok
Ebben az évben is írtam, de azokat inkább pályázatokra küldtem be, és mivel nem voltam tisztában az ottani jogdíjrendszerrel, nem mertem posztolni őket ide. Azért elég új volt az egész, verseket fordítottam németből, írtam egy csomó saját karakteres dolgot, és...MEGJELENEK ANTOLÓGIÁBAN. Azóta függőben van folyóiratos megjelenés is, minderről szólni fogok időben, hogy hol lehet még megtalálni a blogon kívül, pláne, hogy ezeket az írásokat nem tudom, hogy fogom-e tudni itt megjelentetni.
3. Blogkülső
Tanulom kezelni a photoshopot, fejlesztettem a nyáron a fotóscuccaimat, és a hosszútávú terv az, hogy a blogra kikerülő képek is teljes mértékben saját szerzemények legyenek.
Természetesen az újraélesztés már úton van. Addig is, boldog születésnapot a Coffee&Cakes-nek! Rengeteg hálával tartozom nektek, hiszen olvasók nélkül nem tudna működni a blog, rengeteg inspirációt adtok. <3
Nagyon boldog Blog szülinapot kivanom!! Sok évig ir még!! Puszi. 😊
VálaszTörlésKöszönöm, Andi, nagyon aranyos vagy! <3
Törlés