2018. augusztus 28., kedd

3. blogszülinap és a változások

Hadd indítsak egy klisével: amikor elkezdtem vezetni a Coffee&Cakes-t, nem gondoltam, hogy egyszer idáig is el fogok jutni vele - vagyis inkább fogunk, mert ez nyilvánvalóan nem jöhetett volna létre a folyamatosan támogató hozzászólókból, feliratkozókból, facebookos bloggerbarátokból, -ismerősökből álló csapat nélkül. Szuperek vagytok, köszönök Nektek mindent! <33
És természetesen kíváncsian várom, hogy ez a kis csapat egyre több taggal bővüljön, több vendég kávézzon az ég ezen eldugott zegzugában. Ám ehhez elengedhetetlen, hogy folyamatosan új kávékkal és édességekkel jelenjek meg - avagy novellákkal, regényekkel, mindennel, ami éppen eszembe jut unalmas reggeleken, álmatlan hajnalokon, hosszú utakon.



A születésnapi évértékelést kihagyom, mert azt hiszem, annyi elég, hogy fantasztikusak vagytok, és egyre jobban kötődök ehhez a "felhők fölötti kávézóhoz" és vendégeihez! <3

Az elmúlt két évben egy-egy nagyobb szabású különlegességet hoztam erre a napra, de most semmi ilyennel nem készültem, kivéve a bejelentést, amire már hosszú hónapok óta készülök, csak eddig sehogy nem tudtam úgy megfogalmazni, hogy átadja mindazt, ami bennem van ezzel kapcsolatban. Amikor tudatosult ez az érzés bennem, rájöttem, hogy elég nehéz helyzetbe kerültem, az első napokban, hetekben, mikor érezni kezdtem, pedig fénysebességgel menekülni próbáltam a gondolataim mögül elő-előkerülő Érzéssel. Ennek most annyira klickbait-szaga van, de ezt eskü nem tudtam sehogyan máshogy megfogalmazni, mert nekem, mint írónak valóban nehezen feldolgozható helyzetet hozott, de mára már megbarátkoztam vele. Ne essetek kétségbe, szó sincs bezárásról, esetleg blogköltöztetésről, ez a dolog az írásaimra, azon belül is a témákra vonatkozik, és szerencsére mostanra úgy érzem, hogy szívesen megosztom veletek ezt az információt.

A Coffee&Cakes novellatémái a jövőben némiképp változni fognak. Egy csomó új ötletem van, karaktereim, cselekmények, amiket fanfictionökön keresztül nem annyira tudok átadni. Az utóbbi időben egyszerűen nem fognak meg a fandomok írás szempontjából - nagyon szívesen nézek filmeket, olvasok könyveket, beszélgetek és vitázok a szereplőkről, cselekedetekről, a művek által felvetett kérdésekről, de valahogy nem tudom kihozni belőlük a szereplőket, jellemeket, helyzeteket. Sokkal inkább a saját szereplőim felé fordultam, felerősödtek, és mondhatni legyőzték a ficek szereplőit. Így amolyanféle kényszerpályára helyeződnek a fanfictionök. Természetesen ennek más okai is vannak, de azokról nem szeretnék ennyire részletesen nyilatkozni. Lényeget kiszűrve, az életem most egy olyan részén tart, ahol egyszerűen képtelen vagyok eddigi szereplőim románcaira koncentrálni, a saját romantikus történeteimen, fanficeimen kívül érzem magam. A novelláim bizonyos szempontból befelé fordulóbbak lettek, új témákat fedeztem fel, rengeteg az új, más jellegű ötletem, amiket meg akarok írni.

Konkretizálva a helyzetet: csökkenni fog a blogon a fanfictionök mennyisége, a romantikus témák, így az LMBT-témák és a slash is némiképp kényszerpályára szorul. Természetesen a készülő sztorik listáján lévők előbb-utóbb ki fognak kerülni, nagy részük már az utolsó simítások alatt van.

A jövőben nem tudom, mikor és mennyire fogom az eddigihez hasonló tartalmakat hozni, biztos vagyok benne, hogy olykor-olykor elő fogok hozakodni a jó öreg, szeretnivaló slash fanfictionökkel, de most egy kis időre pihentetem őket, más jellegű írásokra koncentrálok. Persze, ezek sem fognak megszűnni, hiszen erről a témáról is van még mit írnom bőven, de határozottan kevesebb lesz a romantikus slash fanfictionök száma.

Idővel természetesen tervezem kiegyenlíteni a történetek jellegét. :D

Ennek ellenére az eddigi tagoknak üzenem, hogy maradjanak, mert semmi ördögit nem művelek a Coffee&Cakes-szel, csupán úgy gondolom, eljött a tartalomszínesítés ideje. Az újakat pedig kitörő örömmel várom! <3


6 megjegyzés:

  1. Sok boldog Blogszülinapot!! Várom már az új bejegyzéseket, és kíváncsi vagyok a történetekre, ötletekre.. :) Puszi. :).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :3
      Remélem, azok is el fogják nyerni a tetszésed, igyekszem a korábbi Coffee&Cakes-es színvonalat hozni, és egyben folyamatosan javítani rajta :D

      Törlés
  2. Szia Eszter,

    Sok boldog blog szülinapot. :)
    Hogy hogy ekkora változások lesznek a bejegyzések témáját illetően?

    Kiváncsian várom a változásokat.
    Brukú

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm <3
      Úgy érzem, kell egy kis változatosság. Mostanában nem igazán találtam olyan fandomot, aminek a szereplői megfogtak volna, a régiekhez pedig már nincsenek újabb ötleteim, nem igazán tudok újat mondani róluk. Ezért szeretném még megírni a régebbi terveim, majd előhozakodni egy adag új témával, történettel, kicsit több saját szereplővel és talán valamivel másabb mondanivalóval.
      Remélem, tetszeni fognak ezek az újdonságok is :3

      Törlés
  3. Boldog Születésnapot és Gratulálok ☺️☺️

    VálaszTörlés