Ma egy kicsit rendkívüli novellát hoztam. Nemrég moziban láttam A fiú és a szörnyeteg című animefilmet, és hát az első sorban nyávogva a képernyő előtt egyből bevillant az agyamba, hogy "Te jó édesúristenem Ichirohiko és Kyuta!!! Kyuta és Ichirohiko!!! Basszus hogy ezek ketten mennyiree~". És megszületett a ship. A shipet meg fanfic követi.
Zene hozzá: https://www.youtube.com/watch?v=Uhf4PxhIfj8
***
Nos, a múlt valahogy így néz ki:
Ichirohiko és Kyuta jó barátok. Némi veszekedéssel, verekedéssel persze, de az
természetes. Viszont van egy nap, amikor Kyuta a kelleténél kicsit jobban
megharagszik játszótársára, és ebből egy kisebb baleset keletkezik. Kórházzal.
Ichirohiko részéről rossz lezárással.
A jelen így: Ichirohiko kórházban.
Kyuta pedig szimplán szeretné kiengesztelni, és vinni neki egy szép csokor
nárciszt. De a sértődött barátokat nem könnyű ám kiengesztelni.
És a jövő meg ilyesmi: Ichirohiko ül
az ágyon, fején fásli, teli szájjal nevet, és jóízűen tömi magába a csokis
sütiket, amiket Kyuta egy dobozból kínál neki. Haragnak már nyoma sincs.
A múlttal kapcsolatos rész
mindenkinek tiszta sor. A jelen is, de az még kíván egy kis részletezést maga
után. A jövő? Hogy hogy lett a nárciszcsokorból csokis süti? Az egy jó kérdés.
Ámde a jelen ismerete nélkül ez sem tudható meg. Tehát, menjünk vissza szépen
arra a májusi napra, amikor Kyuta eldöntötte, hogy bocsánatkérése jeléül
kiengeszteli sértett barátját, és elmegy hozzá látogatóba a kórházba.
Kyuta lelkesen sétál el a város
piacán, szemével pásztázza a bódékat, virágárusokat keres. Illetve egy bizonyos
virágárust. Azt, aki a legszebb csokrokat tudja kötni, és akinél mindig
gyönyörű nárciszok vannak. Igen, a nárciszok. Azok Ichirohiko kedvenc virágai.
Suliból jövet mindig megállnak és körbenéznek a piacon. Néha vesz neki egy-két
szál virágot, amik soha nem lesznek túl hosszú életűek a fiú táskájában. Mindig
pofátlanul gyűri őket bele, sértődött arcot vágva. Aztán otthon, az arcán ülő
enyhe pírral próbál a konyhából magával vonszolni egy kisebb méretű vázát,
amibe beleegyengetheti az összegyűrődött, leamortizált virágokat. Ilyenkor
gyötri a bűntudat, amiért egyszer sem képes normálisan elfogadni tőle ezt az
apró ajándékot, és mindig meglepi, hogy Kyuta még nem adta fel a próbálkozást,
hogy felvidítsa valamivel.
De most Kyuta egyedül van, és rajta a
sor, hogy gyötörje a bűntudat, amiért olyan sikeresen földbe döngölte
uzsonnaelcsenésért barátját, hogy kórházba kellett vinni. És most ott fekszik.
Ugyan kevesebb, mint egy hétig, de a fiú már így is unja magát az órákon, a
szünetekben, hazamenet, mindenkor. Pedig még csak a második nap telt el. Mi
lesz vele Ichirohikotlanul? Megeszi az unalom, az már biztos. Még a végén a
matekleckéjéhez is hozzá kell látnia.
- Ezekből tessék nekem egy csokrot
kötni! – ezzel a mondattal hosszas válogatás után a nő kezébe ad nyolc
virágszálat, amelyeket a legszebbnek talált a nárciszok között.
A nő mosolyog rá. Már ismeri.
Tekintetében látszik, hogy keresi a másik fiút, aki itt szokott lenni, de nem
kérdez rá semmire. Kyutát pedig hűlten hagyja a nő mosolya mögött rejtőző aggodalom.
Észre sem veszi, benne már annyira a fehér hajtincsek, és látszólag
kifejezéstelen, érzelemmentes (és lila foltokkal borított) arc gondolatai
cikáznak. Aztán az öröm, hogy most talán végre elfogadja a kedves ajándékot.
Kyuta ugyanis tudja, hogy Ichirohiko megőrülne a virágai nélkül, ám ezt sosem
mutatná ki előtte. De azért titkon már jól esne az egójának, ha látná is a
köszönet jelét. Ez mondjuk nem fog egyhamar megtörténni, bár azért álmodni
mindig lehet.
A következő pillanatban Kyuta már
Ichirohiko kórtermének ajtaja előtt áll. A folyosón lévő tükörben még
megigazítja minden fésülésnek ellenálló haját, majd előveszi a lehető
legszélesebb és legőszintébb mosolyát, aztán belép. Kezében a virágok, az ágyon
unott képpel Ichirohiko. Éppen a takaró felettébb érdekesnek bizonyuló
gyűrődéseit nézi átszellemülten. Aztán fölpillant, amikor meghallja a lépteket,
és a vele szemben álló mosolybomba tekintetében elkapja a félelmet. A rettegést
attól, hogy nem fognak tetszeni neki a virágok. És ha most lenne szíve, akkor viszonzott
lelkesedéssel fogadná a nárciszcsokrot. De nincs, úgyhogy sötét tekintettel
csak ennyit nyög ki:
- Baszd meg.
Egy perc néma csend. Egy perc néma
csend Kyutáért és a virágokért. Egy perc néma csend a kedves ötletekért és
baráti meglepetésekért.
- Most mi van?! – kérdez vissza az
egy perc néma csend után ingerülten Kyuta – Netán nem tetszik? Vagy annyira
imádod, hogy meg se tudsz szólalni? – A dolog már megbukott. Ha elromlik,
rontsuk el még jobban. Tipikus.
- Szétversz, mert elcsórtam a kajádból
egy kicsit, aztán jössz bocsánatot kérni? Na, ez azért nem így működik! – A
soha véget nem érő „baráti” veszekedések kezdete. Vagy inkább újabb fejezete.
De eközben a fiú óvatosan felkel az
ágyról, és pár lépés távolságra megáll Kyuta előtt. Önellentmondás – mindig is
jól ment neki. Mármint úgy tudat alatt. Fenyegető hangon beszél barátjához,
követel tőle.
- Nem kellenek a fene virágaid,
érted? Ha már úgy döntöttél, hogy a szemem elé mersz kerülni ezek után –
Ujjával sértődötten mutatja sebesült arcát – ,legalább annyi legyen benned,
hogy sütivel jössz. SÜ-TI-VEL. Méghozzá csokissal. CSO-KIS-SAL. – Majd sértődötten visszavonul az ágyba, és a
fejére húzza a takarót. Egy halk „Takarodj”-ot még elmotyog, hogy nyomatékosítsa
mondandóját.
Bár Kyuta sem most jött le a
falvédőről. Ismeri az Ichirohiko-féle érzelmi zsarolás csínját-bínját, és annak
kezelési módját is. Tudja nagyon jól, hogy most kell lelépnie. Most jön az a
pillanat, hogy a bátor, erős és törhetetlen Ichirohiko a párna védelmébe rejti
könnyeit. Különösebbképpen nem hangolja le ez a viselkedés, de azért hazafelé
menet még beugrik a boltba.
A következő nap Kyuta szintén
megigazítja minden fésülésnek ellenálló haját a kórházi folyosó tükrében, majd
lehető legszélesebb és legőszintébb mosolyát elővéve lép be Ichirohiko
kórtermébe. Keze maga mellett lelógatva, egy zacskót fog, a zacskóban doboz. A
dobozban sütik. Csokisak.
- Ichiro–
- Megint itt vagy? – A fiú az ablakon
bámul kifelé, és meg sem várja, hogy barátja végigmondja, amit szeretne. Bunkó
hangnemben, bunkón vág közbe.
„Rühellek” – gondolja hozzá, de inkább nem
szólal meg, mert arca már pofátlanul elárulja őt. Elmosolyodik. Már érzi a
zacskóból szégyentelenül előbújó illatot. Győzött. Végre odafordul Kyuta felé.
- Nem mersz bejönni? – kérdezi.
Közben elneveti magát. Röhögi, ha helyesbíteni akarunk.
Most megsértették Kyuta büszkeségét.
Úgyhogy kénytelen sértett büszkeségével bevonulni, és letenni a kisasztalra a
dobozt. Kinyitja. Ichirohiko szemei éhesen vetődnek a sütire.
- Áá – még a száját is tartja a
mocsok, hogy adjanak neki belőle. Várja.
A fiú pedig megőrizve mosolyát,
odanyújt egy süteményt. Az első pár falat után Ichirohiko lelkesen adja barátja
tudatára, hogy határozottan örül az ajándéknak, ízlik neki. Viszonzásképpen
Kyuta óvatosan megsimítja az arcát. Aztán valahogy elfelejti onnan elvenni a
kezét. Egyre és egyre közelebb hajol hozzá…
***
Ha tetszett, hagyj nyomot magad után^w^
Imádom! Kyuta mindig a szívem csücske lesz :3 Bár Ichirohiko tesóját jobban bírom Ichirohikonál *_*
VálaszTörlésÉn pedig annyira imádlak téged ezért a kommentért, amennyire te mindhármójukat szereted *3*
TörlésÓh.Te. Jó. Ég! Amikor elküldted chat-en a linket igazából már akkor alig vártam megnézni a blogot. De most. Vannak olyan szerencsések akik értenek és tudnak novellát írni és hát te abszulté de közéjük tartozol. Huh... Nem is tudok megszólalni annyira magával ragadott.
VálaszTörlésÚristen! ^w^
TörlésEnnél nagyobb dicséretet nem is mondhattál volna egy olyannak, akinek mindene a novellaírás.Szóval nagyon köszönöm a véleményed, a feliratkozást meg még jobban. :')