2016. július 31., vasárnap

Nárciszcsokor



Ma egy kicsit rendkívüli novellát hoztam. Nemrég moziban láttam A fiú és a szörnyeteg című animefilmet, és hát az első sorban nyávogva a képernyő előtt egyből bevillant az agyamba, hogy "Te jó édesúristenem Ichirohiko és Kyuta!!! Kyuta és Ichirohiko!!! Basszus hogy ezek ketten mennyiree~". És megszületett a ship. A shipet meg fanfic követi.



Zene hozzá: https://www.youtube.com/watch?v=Uhf4PxhIfj8

***

Nos, a múlt valahogy így néz ki: Ichirohiko és Kyuta jó barátok. Némi veszekedéssel, verekedéssel persze, de az természetes. Viszont van egy nap, amikor Kyuta a kelleténél kicsit jobban megharagszik játszótársára, és ebből egy kisebb baleset keletkezik. Kórházzal. Ichirohiko részéről rossz lezárással.

A jelen így: Ichirohiko kórházban. Kyuta pedig szimplán szeretné kiengesztelni, és vinni neki egy szép csokor nárciszt. De a sértődött barátokat nem könnyű ám kiengesztelni.

És a jövő meg ilyesmi: Ichirohiko ül az ágyon, fején fásli, teli szájjal nevet, és jóízűen tömi magába a csokis sütiket, amiket Kyuta egy dobozból kínál neki. Haragnak már nyoma sincs.

A múlttal kapcsolatos rész mindenkinek tiszta sor. A jelen is, de az még kíván egy kis részletezést maga után. A jövő? Hogy hogy lett a nárciszcsokorból csokis süti? Az egy jó kérdés. Ámde a jelen ismerete nélkül ez sem tudható meg. Tehát, menjünk vissza szépen arra a májusi napra, amikor Kyuta eldöntötte, hogy bocsánatkérése jeléül kiengeszteli sértett barátját, és elmegy hozzá látogatóba a kórházba.

Kyuta lelkesen sétál el a város piacán, szemével pásztázza a bódékat, virágárusokat keres. Illetve egy bizonyos virágárust. Azt, aki a legszebb csokrokat tudja kötni, és akinél mindig gyönyörű nárciszok vannak. Igen, a nárciszok. Azok Ichirohiko kedvenc virágai. Suliból jövet mindig megállnak és körbenéznek a piacon. Néha vesz neki egy-két szál virágot, amik soha nem lesznek túl hosszú életűek a fiú táskájában. Mindig pofátlanul gyűri őket bele, sértődött arcot vágva. Aztán otthon, az arcán ülő enyhe pírral próbál a konyhából magával vonszolni egy kisebb méretű vázát, amibe beleegyengetheti az összegyűrődött, leamortizált virágokat. Ilyenkor gyötri a bűntudat, amiért egyszer sem képes normálisan elfogadni tőle ezt az apró ajándékot, és mindig meglepi, hogy Kyuta még nem adta fel a próbálkozást, hogy felvidítsa valamivel.
De most Kyuta egyedül van, és rajta a sor, hogy gyötörje a bűntudat, amiért olyan sikeresen földbe döngölte uzsonnaelcsenésért barátját, hogy kórházba kellett vinni. És most ott fekszik. Ugyan kevesebb, mint egy hétig, de a fiú már így is unja magát az órákon, a szünetekben, hazamenet, mindenkor. Pedig még csak a második nap telt el. Mi lesz vele Ichirohikotlanul? Megeszi az unalom, az már biztos. Még a végén a matekleckéjéhez is hozzá kell látnia.
- Ezekből tessék nekem egy csokrot kötni! – ezzel a mondattal hosszas válogatás után a nő kezébe ad nyolc virágszálat, amelyeket a legszebbnek talált a nárciszok között.
A nő mosolyog rá. Már ismeri. Tekintetében látszik, hogy keresi a másik fiút, aki itt szokott lenni, de nem kérdez rá semmire. Kyutát pedig hűlten hagyja a nő mosolya mögött rejtőző aggodalom. Észre sem veszi, benne már annyira a fehér hajtincsek, és látszólag kifejezéstelen, érzelemmentes (és lila foltokkal borított) arc gondolatai cikáznak. Aztán az öröm, hogy most talán végre elfogadja a kedves ajándékot. Kyuta ugyanis tudja, hogy Ichirohiko megőrülne a virágai nélkül, ám ezt sosem mutatná ki előtte. De azért titkon már jól esne az egójának, ha látná is a köszönet jelét. Ez mondjuk nem fog egyhamar megtörténni, bár azért álmodni mindig lehet.

A következő pillanatban Kyuta már Ichirohiko kórtermének ajtaja előtt áll. A folyosón lévő tükörben még megigazítja minden fésülésnek ellenálló haját, majd előveszi a lehető legszélesebb és legőszintébb mosolyát, aztán belép. Kezében a virágok, az ágyon unott képpel Ichirohiko. Éppen a takaró felettébb érdekesnek bizonyuló gyűrődéseit nézi átszellemülten. Aztán fölpillant, amikor meghallja a lépteket, és a vele szemben álló mosolybomba tekintetében elkapja a félelmet. A rettegést attól, hogy nem fognak tetszeni neki a virágok. És ha most lenne szíve, akkor viszonzott lelkesedéssel fogadná a nárciszcsokrot. De nincs, úgyhogy sötét tekintettel csak ennyit nyög ki:
- Baszd meg.
Egy perc néma csend. Egy perc néma csend Kyutáért és a virágokért. Egy perc néma csend a kedves ötletekért és baráti meglepetésekért.
- Most mi van?! – kérdez vissza az egy perc néma csend után ingerülten Kyuta – Netán nem tetszik? Vagy annyira imádod, hogy meg se tudsz szólalni? – A dolog már megbukott. Ha elromlik, rontsuk el még jobban. Tipikus.
- Szétversz, mert elcsórtam a kajádból egy kicsit, aztán jössz bocsánatot kérni? Na, ez azért nem így működik! – A soha véget nem érő „baráti” veszekedések kezdete. Vagy inkább újabb fejezete.
De eközben a fiú óvatosan felkel az ágyról, és pár lépés távolságra megáll Kyuta előtt. Önellentmondás – mindig is jól ment neki. Mármint úgy tudat alatt. Fenyegető hangon beszél barátjához, követel tőle.
- Nem kellenek a fene virágaid, érted? Ha már úgy döntöttél, hogy a szemem elé mersz kerülni ezek után – Ujjával sértődötten mutatja sebesült arcát – ,legalább annyi legyen benned, hogy sütivel jössz. SÜ-TI-VEL. Méghozzá csokissal. CSO-KIS-SAL.  – Majd sértődötten visszavonul az ágyba, és a fejére húzza a takarót. Egy halk „Takarodj”-ot még elmotyog, hogy nyomatékosítsa mondandóját.
Bár Kyuta sem most jött le a falvédőről. Ismeri az Ichirohiko-féle érzelmi zsarolás csínját-bínját, és annak kezelési módját is. Tudja nagyon jól, hogy most kell lelépnie. Most jön az a pillanat, hogy a bátor, erős és törhetetlen Ichirohiko a párna védelmébe rejti könnyeit. Különösebbképpen nem hangolja le ez a viselkedés, de azért hazafelé menet még beugrik a boltba.

A következő nap Kyuta szintén megigazítja minden fésülésnek ellenálló haját a kórházi folyosó tükrében, majd lehető legszélesebb és legőszintébb mosolyát elővéve lép be Ichirohiko kórtermébe. Keze maga mellett lelógatva, egy zacskót fog, a zacskóban doboz. A dobozban sütik. Csokisak.
- Ichiro–
- Megint itt vagy? – A fiú az ablakon bámul kifelé, és meg sem várja, hogy barátja végigmondja, amit szeretne. Bunkó hangnemben, bunkón vág közbe.
 „Rühellek” – gondolja hozzá, de inkább nem szólal meg, mert arca már pofátlanul elárulja őt. Elmosolyodik. Már érzi a zacskóból szégyentelenül előbújó illatot. Győzött. Végre odafordul Kyuta felé.
- Nem mersz bejönni? – kérdezi. Közben elneveti magát. Röhögi, ha helyesbíteni akarunk.
Most megsértették Kyuta büszkeségét. Úgyhogy kénytelen sértett büszkeségével bevonulni, és letenni a kisasztalra a dobozt. Kinyitja. Ichirohiko szemei éhesen vetődnek a sütire.
- Áá – még a száját is tartja a mocsok, hogy adjanak neki belőle. Várja.

A fiú pedig megőrizve mosolyát, odanyújt egy süteményt. Az első pár falat után Ichirohiko lelkesen adja barátja tudatára, hogy határozottan örül az ajándéknak, ízlik neki. Viszonzásképpen Kyuta óvatosan megsimítja az arcát. Aztán valahogy elfelejti onnan elvenni a kezét. Egyre és egyre közelebb hajol hozzá…


***
Ha tetszett, hagyj nyomot magad után^w^

***
A történethez készült kritikát itt olvashatjátok!

4 megjegyzés:

  1. Imádom! Kyuta mindig a szívem csücske lesz :3 Bár Ichirohiko tesóját jobban bírom Ichirohikonál *_*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én pedig annyira imádlak téged ezért a kommentért, amennyire te mindhármójukat szereted *3*

      Törlés
  2. Óh.Te. Jó. Ég! Amikor elküldted chat-en a linket igazából már akkor alig vártam megnézni a blogot. De most. Vannak olyan szerencsések akik értenek és tudnak novellát írni és hát te abszulté de közéjük tartozol. Huh... Nem is tudok megszólalni annyira magával ragadott.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úristen! ^w^
      Ennél nagyobb dicséretet nem is mondhattál volna egy olyannak, akinek mindene a novellaírás.Szóval nagyon köszönöm a véleményed, a feliratkozást meg még jobban. :')

      Törlés