2017. június 20., kedd

Daily Best Challenge 9

A mai bejegyzés minden eddigitől eltér, többek között a fandomok témájától is. Kvázi semmihez nincs köze, ami a blog tartalmában fellelhető itt, kivéve egy dolgot. Ez az egy pedig a cím. Szóval, a kihívás kilencedik részében boncolgassuk kicsit a blog címét!


KILENCEDIK: KEDVENC SÜTIM

Az adott süti a blog címének második feléből jött, a cakes-ből (ez így elég nyilvánvaló, de na), és most leírom, hogy mi a kedvencem. Megint nem volt könnyű választani, mert a hétvégi programom állandó része a cukrászdák végigjárása, így elég sok mindent ettem már. Ehhez még hozzájön az, hogy egy híd mellett lakom, aminek a másik oldalán van a város legkirályabb cukrászdája. :D
A sütizés így amolyan kikerülhetetlen „függőség”. Már bőven az előtt kezdődött, mielőtt megnyitottam volna a blogot, és őszintén szólva, a címnek semmi köze nem volt az efféle agymenéseimhez.
A kedvencemet viszont sajnos nem lehet nálunk sehol kapni. Valaki mondja meg, hogy honnan a francból szerezzek macaront, mert én már komolyan kezdek beleőrülni, hogy legközelebb Pesten tudok szerezni abból a csodából. Ebből ki is derült, hogy a macaron a kedvencem, ami korábban, az előző borítón is szerepelt. :D
Ez a mai csak ennyi lenne, ugyanis táborban vagyok, ahol saját filmet készítünk, és eléggé lefáraszt a dolog.
Azért a kommentek között megdobálhattok a ti kedvenc sütiitekkel! :3

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése