El se hiszem ezt a hetet...utolsó fejezet, meg minden, erre jön még egy díj is, ami ezúttal a harmadik, szóval mindent nagyon köszönök nektek, kedves olvasók! Ezt a díjat E.M. Miller-től, a Ködön túl írójától kaptam, és ezért ezer hála és köszönet neki!
Díjazottak feladata: Tedd ki a díjat, a blogod oldalára, úgy hogy az én lapomra vezessen, és mindeki jól lássa hogy díjat kaptál.Köszönd meg a díjat, attól akitől kaptad.
Miért kezdtél el blogolni?
Tulajdonképpen ez egy nagyon jó kérdés...Mindig is érdekelt az írás, már konkrétan amióta megtanultam olvasni, azóta eldöntöttem, hogy én írni fogok, és innen csak egy lépés volt belépni a blogok világába. Tehát talán az, hogy szeretnék visszajelzéseket kapni az írásaimra, és szeretném, hogy megismerjen egy kicsit az olvasós világ mielőtt megpróbálkozok a könyvkiadatással.
Mióta blogolsz?
2012 őszén kezdtem, egy unalmas októberi délutánomon, egy másik bloggal, másik történettel. Ezt a blogot pedig 2015 augusztusa óta vezetem.
Mi a főcélod a blogoddal?
Először is az, hogy publikálhassam az írásaim, és megtudhassam az emberek véleményét róluk. Másodszor azért, mert mostanában nagyon sokan szívesen olvasnak blogokat, és így talán tudok egy kis ismertséget szerezni mielőtt komolyabb célokra használnám fel az írásaim.
Mit tanácsolsz a többi írónak?
Azt, hogy soha ne adják fel az írást, akárki akármit mond, mert csak úgy lehet fejlődni valamiben, ha foglalkozunk vele! Aztán azt, hogy még többet gyakoroljanak, és írjanak, írjanak, írjanak mert az írás nem csak egy egyszerű hobbi, az írás életstílus.
Írókra szükség van, könyvekre szükség van, blogokra szükség van!!!
Hogyan született meg a blogod?
Amikor ezt indítottam, már több, mint fél éve abbahagytam a régi blogos történetem írását, és minden egyéb dolog írását is, és úgy nézett ki, örökre felhagyok a billentyűzetkoptatással.
Viszont a Hot Coffee & Chocolate Cakes kéziratai egy mappa mélyén ott lapultak várva a begépelésre. Néha előástam a mappát, és a barátaimnak felolvastam ezeket a bizonyos kéziratokat. Az egyik egyszer megkérdezte: "Tulajdonképpen miért is hagytad te abba az írást, ha ennyire szereted mutogatni a cuccosaid? Neked már rég a blogger-profil előtt lenne a helyed!"
Engem ez elgondolkoztatott, mert magam sem tudtam, miért is álltam le a publikálással.
Másnap felhívtam ezt a barátnőmet és megkérdeztem, hogy hány sütit kell neki sütnöm, hogy segítsen fejlécet szerkeszteni, meg ötleteket adni a design-hoz. :D
Hogy választottál címet a blogodnak?
Annak a történetnek a címéhez hasonló címet kapott, mint az első rá publikált történet. Így talán hamarabb megjegyzik az emberek a nevét, és ezzel azt is ki akartam fejezni, hogy ez a történet meghatározó számomra.
*
Az én kérdéseim a díjazottjaimnak:
1. Jelenleg hány blogot vezetsz?
2. Szoktál-e más blogokat olvasni, és ha igen, milyen fajtákat? Melyikek a kedvenceid?
3. Van komolyabb célod az írással?
4. Van-e a történetednek valóságalapja? A karaktereid létező személyeket formálnak meg? Az eseményeid egy része valóban megtörtént veled vagy ismerőseiddel?
5. Tartasz-e attól, hogy valaki nagyon negatívan vélekedik a blogodról, kommentben vagy kritikában nagyon lehúzza azt?
6. Most maradjunk a negatív véleményeknél. Szerinted egy blogra ez milyen hatással van? Igaz, hogy az emberek jobban nézik a "szart" az interneten? Vagy ez a blogokra nem vonatkozik, ott inkább ront az olvasottságon?
*
Az én kérdéseim a díjazottjaimnak:
1. Jelenleg hány blogot vezetsz?
2. Szoktál-e más blogokat olvasni, és ha igen, milyen fajtákat? Melyikek a kedvenceid?
3. Van komolyabb célod az írással?
4. Van-e a történetednek valóságalapja? A karaktereid létező személyeket formálnak meg? Az eseményeid egy része valóban megtörtént veled vagy ismerőseiddel?
5. Tartasz-e attól, hogy valaki nagyon negatívan vélekedik a blogodról, kommentben vagy kritikában nagyon lehúzza azt?
6. Most maradjunk a negatív véleményeknél. Szerinted egy blogra ez milyen hatással van? Igaz, hogy az emberek jobban nézik a "szart" az interneten? Vagy ez a blogokra nem vonatkozik, ott inkább ront az olvasottságon?
*
Díjazottjaim:
Mivel sajnos szinte semmi időm nincs, ezért mostanában nem nagyon olvasok blogokat, így nincs is túl sok díjazottam. Szóval két általam olvasott és nagyon szeretett blognak ajándékoztam most ezt, mert szerintem mindkét írónak rengeteg munkája van a történeteikben, és nagyon-nagyon megérdemlik. :3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése