A tag készítői:
Én pedig Ninaa blogján láttam meg, és úgy éreztem, hogy ebből nem maradhatok ki.
1. Melyik a kedvenc sorozatod?
Általában az, amit éppen nézek. Nincs
hivatalos kedvenc, de legutóbb Gothamet néztem, úgyhogy mondjuk azt. :D
2. Kedvenc szereplő?
A Gotham Oswaldja. Határozottan ő a
legjobb – Robin Lord Taylor pedig egy csodálatos színész. Mérhetetlenül szemét,
szadista alak, szerintem erősen pszichiátriai eset, de az egész fandom imádja,
mert a legédesebb rosszfiú a
fandomban (pedig abból van bőven).
3. Kedvenc páros?
Akiket shippelek, szinte soha nem
lesznek kánon, mert hát senki nem támogatja a gayshipeket, de rengeteg shipem van. A legnagyobb kánon kedvenc a Welcome to
Night Vale című podcast Cecilosa (Cecil/Carlos). Május óta írok velük valamit,
de az istennek nem akar haladni, mert iszonyú nehéz elkapni a hangulatát a
fandomnak.
4. Melyik az a sorozat, amelyiket
nem sokan nézik, de te felfedezted?
Amerikai Istenek. Ki az a barom, aki
kétszer megnéz egy részt egymás után, mindössze két-három nap különbséggel?
Először angolul, mikor kijön – aztán felirattal, hogy értsem is. :D
Nagyon egyedi sorozat egyébként, bár
határozottan művészi, tehát nem
biztos, hogy mindenkinek szeretni fogja az ízlésvilága. Ráadásul előtte mindenképp
érdemes elolvasni Neil Gaiman regényét, ami alapján készült.
5. Melyik sorozatról beszélnek
körülötted a legtöbbet az emberek?
Teen Wolf. Agyérgörcsöt kapok a Teen
Wolf-tól mert már a csapból is azt hallom, hogy kezdjem már el. Viszont az
ízlésemhez nem passzol, úgyhogy szerintem kimarad az életemből.
6. Van olyan szereplő, aki
inspirál? Ki az?
A Yuuri on ICE Yuuri-ja. Én a helyében
már tuti feladtam volna, és pofával dőltem volna a jégpályának. Hihetetlen erő
van a srácban. :3
7. Melyik szereplővel tudsz a
legjobban azonosulni?
Fanfictioníróként gyakorlatilag
kaméleonná válsz. Mindenkivel muszáj. Napi szinten írok több
karakterről, szemszögeket váltok, és igyekszem a legjobban elkerülni az
OOC-jeleneteket. Most éppen egy magányos és elveszett Yuuri szerepét gyakorlom,
aki a fagyos lakásba várja haza Viktorát, és közben egyre jobban elege van
mindenből, szinte kihűlik a lelke, mikorra szerelme hazaér. Nem könnyű feladat,
főleg harminc fokos lakásban.
8. Melyik az a sorozat, amit
bármikor el tudsz kezdeni nézni?
Yuuri on ICE. Amikor szar hangulatom
van, mindig feldob. Ha vidám vagyok, még jobb kedvem lesz. Ha nincs ihletem,
megnézek két részt, és lesz. Ha van ötletem, de lusta vagyok írni, megnézek két
részt, és nekiülök az írásnak. Senki nem állíthat meg ebben az őrületben.
9. Melyik az a sorozat,
amelyiktől kiráz a hideg?
Teen Wolf és Odaát. Mindkettőről annyit
beszéltek körülöttem, hogy már rémálmaim vannak tőlük. Elhiszem, hogy nagyon
jók, de egyszerűen unom, hogy mindenhonnan ez folyik az arcomba, úgyhogy inkább
kihagyom őket.
10. Melyik az a sorozat, amit még
csak el sem kezdenél? Miért?
A fent említett kettő, és az okok ugyanazok.
11. Mit akarsz legközelebb elkezdeni?
Az egyik felem a SKAM felé húz, a másik az
Eyewitness felé. Mindkettő érdekel, de még nem sikerült döntenem.
12. Melyik szereplő lenne a
legjobb barátod? Miért?
Talán Sherlock, mert tökéletesen
egymás agyára tudnánk menni. A barátságaim javarészt úgy néznek ki, hogy egy
pincében egy teaházban vagy egy kávézóban kuksolunk, és egymás agyára megyünk.
:D
13. Van olyan sorozat, ami
eszedbe juttatja a nyarat? Ha igen, melyik?
Most elgondolkoztam, hogy a Gotham
vagy a Hannibal. Sorry. Nyáron depresszív pszichosorozatokat szoktam
nézni, mert arra van időm. Mindig eszembe juttatja a Hannibal azt a nyarat,
amikor egy évadot végigpörgettem.
14. Van-e olyan sorozat, amit
abbahagytál? Miért?
Hannibal. Imádtam, de a második évad
közepe felé összekavarodtak a részek, amiket néztem, és összevissza jöttek
egymás után. Nagyon idegesített, úgyhogy felhagytam vele, és elraktam későbbre
a sorozatot. Tervezem megnézni újra, mikorra kijön a negyedik évad.
A Legion-t is abbahagytam, mert
egyszerűen lusta voltam nézni. Sokszor bele is zavarodtam. Majd később ezt is
folytatom.
15. Jelenleg mit nézel?
Gotham, Sherlock, újranézem az
Amerikai Isteneket, mert elhiszem, hogy van időm.
Köszönöm
a készítőknek ezt a taget, mert tényleg csúcs ötlet. :D
Mivel
nem kihívós, így én se hívok ki senkit, de aki szeretné, vigye és csinálja meg
(a készítők nevét és linkjét tegyétek ki). Illetve kommentbe is szívesen
hallgatom a válaszaitokat.
Jó látni, hogy terjed a tag :D Örülök, hogy kitöltötted! Egy apróság: Még készítő Ginny is a GinnEase blog írója ;)
VálaszTörlésTerjed szépen, a Blogger Közösségben már mindenki agyal a kérdéseken :D
TörlésNinánál csak három nevet láttam, de mindjárt kiegészítem :3
Azt hiszem, már írtam párszor, de meg kell néznem a Yuuri on ICE - t! :DDD ♥
VálaszTörlésNekem pedig itt az ideje nem elfelejteni megnézni a kommenteket (szokás szerint nem tudom, hogy hol áll a fejem xd) :D
VálaszTörlésNÉZDNÉZDNÉÉÉZDDDDDD, mert fantasztikus, és ezt nem tudom elégszer mondani :3